2014. október 5., vasárnap

Tormás sült céklasaláta

Kezdődik az időszak, amikor a kenyereim társaságot kapnak a sütőben. Míg sülnek, addig a sütő aljában céklák csücsülnek társbérletben, hogy aztán pikáns kísérői legyenek sült húsoknak.


Hozzávalók:
2 közepes cékla
2 evőkanál majonéz
frissen reszelt, vagy üveges torma - ízlés szerint
só, bors

A céklákat alaposan megmostam, szárazra töröltem, majd alufóliába csomagoltam, és 200-230 fokra melegített sütőben megsütöttem. A céklák, nagyságuktól függően 40-50 perc alatt sülnek át, amit késsel könnyű ellenőrizni. 
A megsült céklákat kicsomagoltam, hagytam kihűlni, héjukat lehúztam, majd nagy lyukú reszelőn lereszeltem őket. A majonézt elkevertem a tormával, sóval, borssal és hozzáadtam az alaposan kicsavart céklát. Összeforgattam, majd tálalásig hűtőbe tettem, hogy jól áthűljön. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése