2017. szeptember 12., kedd

Málnás ricottás rolád

Még lehet friss málnát kapni, használjuk ki! Egy végtelenül egyszerű ricottás, tejszínhabos krémet ajánlok hozzá, piskótába csavarva. Ha nem tudunk ricottát beszerezni, készíthetjük túróval is.Málna helyett pedig nektarinnal, áfonyával, téli időszakban filézett naranccsal, mandarinnal.


Hozzávalók
A piskótához
5 tojás
100g liszt (70g tk. és 30g sima búza)
80g cukornak megfelelő édesítő
1 evőkanál étolaj
fél kezeletlen citrom héja

A krémhez
275g ricotta
300ml tejszín
50g cukornak megfelelő édesítő
fél kezeletlen citrom héja
citromlé ízlés szerint
10g porzselatin
100ml hideg víz
150g friss málna


A tészta hozzávalóiból a szokásos módon piskótát sütöttem. A piskóta készítés aranyszabályait lásd egy korábbi bejegyzésben: itt. A kisült lapot vékonyan meghintettem liszttel és átfordítottam. Pár percet pihentettem és felcsavartam. Nem szükséges külön vizes ruhát használni, csavarjuk melegen, a saját papírjával együtt.
Míg a piskóta hűlt a ricottát összetörtem és cukorhelyettesítővel, citromhéjjal elkevertem.
Az alaposan lehűtött tejszínt kemény habbá vertem. A zselatint fémtálkába tettem és hideg vízzel beáztattam. A piskótalapról lesepertem a lisztet, lehúztam róla a papírt. Bőrös felével felfelé rátettem egy tiszta sütőpapírra, a szélét késsel kiegyenesítettem.


A zselatint vízgőz felett felolvasztottam. A ricottába óvatosan, több részletben beleforgattam a tejszínhabot, citromlével ízesítettem, majd belekevertem a zselatint.  A krémet lapra tettem, egyenletesen elkentem, rátettem a málnaszemeket.  Sütőpapírba csavartam, ügyelve arra, hogy a piskóta széle a rolád alá kerüljön. Hűtőszekrénybe tettem és szeletelés előtt két órát pihentettem. Vékonyan meghitettem porcukorral. (Ha szeretnénk málnaszemekkel, tejszínhabbal díszíteni, akkor összeállítás előtt pár szemet és egy habkártyányi tejszínt tegyünk félre.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése