2016. július 3., vasárnap

Görögös zöldséglepény

Mikor összedobtam ezt a vacsorát, nem terveztem bejegyzést róla, mire asztalhoz ültünk le is ment a nap, így nem készültek igazán szép fotók. De talán elnézitek nekem, mert az ötlet, a szín, az illat zseniális, számomra a minden pillanata a görög nyarat idézi.


Hozzávalók
500g gyors vajas tészta, készítés menetét lásd itt
1 zsenge cukkini
1 kisebb padlizsán
2-3 paradicsom
pár sárga koktélparadicsom, elhagyható
1 nagy fej lila hagyma
120g feta
50ml olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
pár levél friss bazsalikom
görög saláta fűszerkeverék, helyette szárított oregano
1 tojás sárgája a kenéshez


 A tésztát lisztezett felületen körülbelül 3mm vékony téglalapra nyújtottam, és papíros sütőlemezre tettem. A széleiből derelyevágóval 1,5cm-t levágtam és a tésztára tettem, így egy peremet kaptam. Míg a zöldségeket előkészítettem hűtőbe tettem.
A sütőt 200 fokra előmelegítettem. A megmosott padlizsánt, cukkinit, paradicsomot, hagymát karikákra vágtam, a koktélparadicsomot elfeleztem. Az olajat egy csészébe öntöttem, belezúztam a fokhagymát, beletépkedtem a bazsalikomleveleket. 
A zöldségeket szorosan, hogy egymást fedjék, felváltva a tésztalapra raktam. Meglocsoltam az olajjal, rámorzsoltam a fetát, majd megszórtam a fűszerkeverékkel. A tészta peremét a tojássárgával lekentem.



Forró sütőbe tettem és 25 perc alatt aranybarnára sütöttem. Éles pizzavágóval könnyű szeletelni. Egy pohárka rosé fröccs  remekül illik hozzá.





És a tanúbizonyság, hogy ez bizony egy remek, nyári, teraszon ülős, beszélgetős estéhez passzoló vacsora:


Új változat: tésztát különböző méretű téglalapokra vágtam, cukkinivel, lila hagymával, paradicsommal megraktam, fetát morzsoltam rá, meglocsoltam fokhagymás olívaolajjal, és kefalóniai görög saláta fűszerkeveréket szórtam rá.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése