A következő címkéjű bejegyzések mutatása: uborka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: uborka. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 24., vasárnap

Görög paradicsomfasírt tzatzikivel

A régi követőim tudják, hogy imádom a görög konyhát. Nemrég volt szerencsém pár napig élvezni az ízeit és egy kis családi tavernában megkóstolni ezt a paradicsomfasírtot. Legnagyobb örömömre, kérésemre, a vendéglő tulajdonosnője a készítés módját is megosztotta velem, amit itthon sikerült reprodukálni. 
Érdemes érett, de kemény húsú paradicsomot használni, szilva paradicsomból készítettem. Friss fűszerek helyett adhatunk hozzá szárítottat és ízlés szerint variálhatjuk, mi legyen a domináns íz. 
 
 
Hozzávalók, 
16 darab fasírthoz
750g paradicsom
250g cukkini
1 nagy lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
150g tk. liszt
30g tk. zsemlemorzsa 
1/2 teáskanál sütőpor 
1 kis csokor friss petrezselyem, finomra vágva, kb 1 evőkanálnyi
1 kis csokor friss menta, finomra vágva, kb 1 evőkanálnyi
1 kis csokor friss bazsalikom, finomra vágva, kb 1 evőkanálnyi
frissen őrölt bors
kevés olaj a sütéshez 
 
A tzatzikihez 
400g görög joghurt
5 fürtös vagy 1 kígyó uborka
2-3 gerezd fokhagyma, ízlés szerint
1 kis csokor kapor, finomra vágva
pár mentalevél, finomra vágva
pár csepp citromlé
olívaolaj 
 
 
A paradicsomot megmostam, 1x1cm-es kockákra vágtam. Tálra állított szűrőbe tettem és egy csapott teáskanál sóval összekevertem, fél órát hagytam csöpögni. Közben nagy lyukú reszelőn lereszeltem a cukkinit, sózva félretettem. 
Finomra vágtam a fűszereket, hagymát, összezúztam a fokhagymát. A lecsepegett paradicsomot keverőtálba tettem, hozzáadtam a kicsavart cukkinit, zöldfűszereket, hagymát, fokhagymát, borsot. Belekevertem a lisztet, sütőport, morzsát. 15 percet pihentettem a masszát. Fasírtokat formáztam és forró olajban aranybarnára sütöttem. Papírtörlős tálcára szedtem.
 
A tzatzikihez alaposan megmostam, szárazra töröltem az uborkát. Nagy lyukú reszelőn lereszeltem, egy csapott teáskanál sóval elkevertem és 15 percig pihentettem. Közben a joghurtot egy nagyobb tálba tettem, belezúztam a fokhagymát, belekevertem a finomra vágott kaprot, mentát, pár csepp citromlét. Kicsavartam az uborka levét és beleforgattam a joghurtba. Hűtőbe tettem. Tálaláskor meglocsoltam pár csepp olívaolajjal. 
 
Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kövesd az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!
 


2018. július 19., csütörtök

Szezámos zöldséges pirított csirke

Évek óta készítem ezt az ételt. Sokat változott az idők folyamán, de végre ez az a verzió, ami számomra legjobban megközelíti a büfékben kaphatót, bár valószínű, hogy egy kínai szakács a hasát fogva nevetne rajta. Mivel villanytűzhelyem van, nincsen wokom, helyette egy masszív, öntöttvas serpenyőt használok. A szóját kerülöm, ezért csínján bánok a szójaszósszal, a tésztát pedig a praktikussága miatt sütőben pirítom. 


Hozzávalók
500 g csirkemellfilé
kínai wok fűszerkeverék
olaj

300g durum vagy teljes kiőrlésű spagetti
3 evőkanál szezámmag

2 nagy fej vöröshagyma
200g apró csiperke
2-3 gerezd fokhagyma
2 szál sárgarépa
1 kisebb cukkini
fél kígyó uborka
egy kisebb fej kelkáposzta fele

2-3 evőkanál cukormentes, sötét szójaszósz


A csirkemellfilét megmostam, szárazra töröltem és vékony, lapos csíkokra vágtam. Fűszereztem és kevés olajjal meglocsoltam. Jól záródó edénybe tettem. Ha időnk engedi pihentessük egy éjszakán át, ha nem akkor már egy óra pácolás is jó tesz neki!
A sütőt 180 fokra melegítettem, a spagettit egy papíros sütőlemezre terítettem és többször megmozgatva megpirítottam, majd bő, sós vízben megfőztem. Mikor leszűrtem fél dl-t félretettem a főzővízből. A szezámot serpenyőbe tettem és szintén megpirítottam. Vigyázzunk vele mert könnyen megég. Egy tálba öntöttem és félretettem.
Megtisztítottam a zöldségeket. A hagymát, a gombát cikkekre vágtam, a sárgarépát hosszú, vékony csíkokra. A cukkinit, uborkát, a kelkáposztát felkockáztam. A fokhagymát szeletekre vágtam.
Felforrósítottam az öntöttvas serpenyőmet. Először megpirítottam a csirkét, azon az olajon, amivel pácoltam. Ha szükséges, adjunk még hozzá olajat. Szűrőlapáttal hőálló tálba szedtem. A forró serpenyőben megsütöttem a  zöldségeket, olyan sorrendben, ahogy az anyaghányad felsorolásban áll. A hagymával kezdtem, amikor üveges lett hozzáadtam a gombát, sárgarépát, és így tovább. Legvégül következett a legpuhább káposzta. Akkor igazán finom, ha a zöldségek ropogósak maradnak! Mikor minden zöldség megpirult hozzáforgattam a húst, a kifőtt tésztát, szójaszószt és közben kis részletekben rászórtam a szezámmagot, kevés főzővizet adtam hozzá, hogy szaftosabb legyen.


Tipp: a zöldségeket kedvünk szerint variálhatjuk, használhatunk mirelit wok keveréket is. Sózáskor vegyük figyelembe, hogy a szójaszósz sós. Aki szereti a csípőset tegyen bele erős zöld paprikát vagy paprikakrémet. Taste The World márkájú fűszerkeveréket és Kikkoman szójaszószt használtam.

2016. július 5., kedd

Sörben sült csirkecombok, házi steak burgonyával és tzatzikivel

Vasárnap a férjem beleegyezésével megdézsmáltam az itthoni sörkészletet. Az omlós, puha csirkecombok kárpótolták a "veszteségért". Azoknak is ajánlom, akik nem szeretik a sört, mert az eredmény egyáltalán nem kesernyés, sörízű, az alkohol pedig elpárolog sütés közben.


Hozzávalók
6-8 alsó csirkecomb
80ml étolaj
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál majoranna
1 teáskanál pirospaprika
fél teáskanál  só
frissen őrölt bors
150ml világos sör

A steakburgonyához
1kg burgonya, közel azonos nagy szemek
70ml olíva vagy étolaj
frissen őrölt bors
pirospaprika


A tzatzikihez
1 nagyobb kígyóuborka
150ml görög joghurt, esetleg tejföl
2 gerezd fokhagyma

pár csepp olívaolaj és citromlé
pár mentalevél, elhagyható


A csirkecombokat a sütés előtti este megmostam, szárazra töröltem. A zúzott fokhagymát elkevertem az olajjal, sóval, pirospaprikával, majorannával, borssal. A combokat alaposan bekentem a páccal úgy, hogy a bőr alá is jusson és tepsibe sorakoztattam. Alufóliával lefedve hűtőbe tettem.
Másnap ráöntöttem a sört és 150 fokra előmelegített sütőben, a fólia alatt sütni kezdtem. Sütés közben többször meglocsoltam a sörös lével. Mikor a hús puha lett levettem a fóliát és pirosra sütöttem. Pirításhoz feljebb lehet emelni a hőfokot 180 fokra, de fontos, hogy továbbra is locsoljuk a szafttal és forgassuk, hogy minden oldala szép legyen.
A tzatzikihez megmostam, lereszeltem az uborkát, majd sóval elkeverve állni hagytam. Elkészítettem a szószt. A joghurtba zúztam a fokhagymát, belekevertem pár csepp olajat, majd az alaposan kicsavart uborkát. Citromlével ízesítettem. Mentaleveleket tettem rá és tálalásig hűtőbe tettem.
A burgonyát alaposan megmostam, megtöröltem és cikkekre vágtam. Egy nagyobb tálba öntöttem az olajat, elkevertem a pirospaprikával, sóval borssal. Beletettem a krumplit, fedőt tettem rá és nagyon alaposan összeráztam, hogy a fűszeres olaj mindenütt bevonja. Papíros sütőlemezre sorakoztattam őket, a csirke alatti sínbe csúsztatva pirosra sütöttem. 


Tipp: ha nem szeretnénk gyors joghurttal készíteni a salátát, akkor használhatunk helyette lassú felszívódású tejfölt is, de ez esetben több citromlére, esetleg ecetre lesz szükség, hogy kellemesen savanykás legyen a tzatziki.

2014. szeptember 7., vasárnap

Csirkemellcsíkok, fokhagymás bundában, mentás-joghurtos uborkasalátával

A mai ebéd alapját egy jól bevált receptet adta, ami remekül működik alternatív lisztekkel is. Bár nem terveztem bejegyzést írni róla, férjem kifejezett kérésére mégis megteszem. És ezúton köszönöm neki, hogy mindig lelkes közönsége a kísérleteimnek és pusztítója a főztömnek. 


Hozzávalók/ 4 személyre
750 g csirkemell filé
3 tojás
200 ml tejföl
6 evőkanál liszt (2 evőkanál durum, 2 evőkanál Graham, 2 evőkanál zabpehelyliszt)
1 mokkáskanál sütőpor

bors
2 gerezd fokhagyma
olaj a sütéshez

 A tervezett sütés előtt 3-4 órával előkészítem a húst. A csirkemellfilét megmosom, lecsepegtetem, hosszú csíkokra vágom. A tojásokat egy tálba ütöm, kézi habverővel kicsit felverem, hozzáadom a tejfölt, a sütőporos lisztet és simára keverem. Sűrű palacsinta tészta szerűnek kell lennie, ha szükséges adok hozzá még lisztet. Ízesítem sóval, borssal, zúzott fokhagymával. Beleteszem a húst úgy, hogy mindenütt befedje a tészta, majd lefedve hűtőszekrénybe rakom. 
A kisütéshez bő olajat forrósítok, és kisütöm a csirkemell csíkokat. Papírtörlőre szedem.

Köretként hasábburgonyát és mentás-joghurtos uborkasalátát készítettem.

Mentás-joghurtos uborkasaláta

Hozzávalók
1 kígyóuborka
175 g joghurt
1 gerezd fokhagyma
pár mentalevél


Az uborkát nagy lyukú reszelőn lereszelem, lesózom és minimum 20 percet állni hagyom. A joghurtot elkeverem a zúzott fokhagymával, finomra vágott mentával, majd belekeverem az alaposan kicsavart uborkát. Érdemes tálalás előtt pár órával elkészíteni, hogy összeérjenek az ízek. Menta helyett készíthetjük kaporral is.


Katicának hálával! http://katarigo.blogspot.hu/2013/07/csirke-falatok.html