2018. július 31., kedd

Kardamomos tekercs

Nagyon szeretem a kardamomot. Többször nekifutottam már ennek a tradicionális svéd Kardemummabullarnak, de valahogy soha nem volt az igazi, mígnem több receptet elolvasva rájöttem a megfejtésre! Sokkal finomabb és intenzívebb lesz, ha nem őrölt, hanem szemes, frissen tört fűszert használok hozzá. Úgyhogy elő a mozsarakat, megéri a fáradtságot!


Hozzávalók
A tésztához
400g liszt (120g sima, 280g tk. búza)
100ml tejszín
100-120 ml víz
18g friss élesztő
1 L-es tojás
50g cukornak megfelelő negyedannyi ugyanannyi édesítő
70g lágy vaj
1 teáskanál egész kardamom

A töltelékhez
60g lágy vaj
60g cukornak megfelelő negyedannyi ugyanannyi édesítő
1,5 teáskanál egész kardamom

Lekenéshez
3 evőkanál tej
fél teáskanál egész kardamom
csipet negyedannyi ugyanannyi édesítő


A kardamomot mozsárba tettem és összezúztam úgy, hogy a zöld héjat le tudjam szedni, majd finomra törtem. A tészta, töltelék, tejes kence kardamomját külön tettem mozsárba, de készíthetjük egyben is.
A tészta hozzávalóiból lágy, selymes tésztát gyúrtam. (A tojást csészébe engedtem, felvertem és a harmadát megtartottam a kenéshez.) Lefedve duplájára kelesztettem. 
Míg a tészta pihent, összeállítottam a tökteléket. A puha vajat kihabosítottam a negyedannyival és hozzáadtam a fenti módon előkészített fűszert.


A megkelt tésztát lisztezett nyújtótáblára tettem, picit kinyomkodtam belőle a levegőt, majd 50x30-as téglalapra nyújtottam. Egyenletesen elkentem rajta a tölteléket, gondolatban 3 részre osztottam és szimplán behajtottam (Szimpla hajtás, ld. itt, 5-6. fotó) A tésztára keresztben rányújtottam kissé, majd 20-25mm-es csíkokra vágtam. A tésztaszalagokat meghúztam, megsodortam, a négy ujjamra tekertem és a végét a a tésztacsomó közepébe dugtam. (Formázási segédlet ide kattintva.)
A megformázott tekercseket sütőpapíros lemezre tettem úgy, hogy ne érjenek össze kelés és sütés közben. 40 percig kelesztettem, közben a sütőt 180 fokra előmelegítettem. A félretett tojással lekentem, majd aranybarnára sütöttem a süteményt. A kenéshez szánt tejet a kardamommal,  édesítővel felforrósítottam és azonnal lekentem vele a csigákat. Rácsra tettem kihűlni.


2018. július 19., csütörtök

Szezámos zöldséges pirított csirke

Évek óta készítem ezt az ételt. Sokat változott az idők folyamán, de végre ez az a verzió, ami számomra legjobban megközelíti a büfékben kaphatót, bár valószínű, hogy egy kínai szakács a hasát fogva nevetne rajta. Mivel villanytűzhelyem van, nincsen wokom, helyette egy masszív, öntöttvas serpenyőt használok. A szóját kerülöm, ezért csínján bánok a szójaszósszal, a tésztát pedig a praktikussága miatt sütőben pirítom. 


Hozzávalók
500 g csirkemellfilé
kínai wok fűszerkeverék
olaj

300g durum vagy teljes kiőrlésű spagetti
3 evőkanál szezámmag

2 nagy fej vöröshagyma
200g apró csiperke
2-3 gerezd fokhagyma
2 szál sárgarépa
1 kisebb cukkini
fél kígyó uborka
egy kisebb fej kelkáposzta fele

2-3 evőkanál cukormentes, sötét szójaszósz


A csirkemellfilét megmostam, szárazra töröltem és vékony, lapos csíkokra vágtam. Fűszereztem és kevés olajjal meglocsoltam. Jól záródó edénybe tettem. Ha időnk engedi pihentessük egy éjszakán át, ha nem akkor már egy óra pácolás is jó tesz neki!
A sütőt 180 fokra melegítettem, a spagettit egy papíros sütőlemezre terítettem és többször megmozgatva megpirítottam, majd bő, sós vízben megfőztem. Mikor leszűrtem fél dl-t félretettem a főzővízből. A szezámot serpenyőbe tettem és szintén megpirítottam. Vigyázzunk vele mert könnyen megég. Egy tálba öntöttem és félretettem.
Megtisztítottam a zöldségeket. A hagymát, a gombát cikkekre vágtam, a sárgarépát hosszú, vékony csíkokra. A cukkinit, uborkát, a kelkáposztát felkockáztam. A fokhagymát szeletekre vágtam.
Felforrósítottam az öntöttvas serpenyőmet. Először megpirítottam a csirkét, azon az olajon, amivel pácoltam. Ha szükséges, adjunk még hozzá olajat. Szűrőlapáttal hőálló tálba szedtem. A forró serpenyőben megsütöttem a  zöldségeket, olyan sorrendben, ahogy az anyaghányad felsorolásban áll. A hagymával kezdtem, amikor üveges lett hozzáadtam a gombát, sárgarépát, és így tovább. Legvégül következett a legpuhább káposzta. Akkor igazán finom, ha a zöldségek ropogósak maradnak! Mikor minden zöldség megpirult hozzáforgattam a húst, a kifőtt tésztát, szójaszószt és közben kis részletekben rászórtam a szezámmagot, kevés főzővizet adtam hozzá, hogy szaftosabb legyen.


Tipp: a zöldségeket kedvünk szerint variálhatjuk, használhatunk mirelit wok keveréket is. Sózáskor vegyük figyelembe, hogy a szójaszósz sós. Aki szereti a csípőset tegyen bele erős zöld paprikát vagy paprikakrémet. Taste The World márkájú fűszerkeveréket és Kikkoman szójaszószt használtam.

2018. július 4., szerda

Sajtos sonkás cukkinitekercs

A cukkini a blog legtöbbet "foglalkoztatott" zöldsége. Most vékony szeletekre vágva, sonkával, fetával feltekerve és egy fokhagymás, sajtos alapban megsütve készítettem. Vacsorára, friss zsemlével ettük, de ebédként bármilyen gabonakörettel is remek fogás lehet. Természetesen készíthető sonka nélkül is.


Hozzávalók, 23cm-es hőálló tálhoz
3 kisebb, zsenge cukkini
200g feta, vagy krémfehér sajt
200g gépsonka
200ml tejszín
100ml tej
3 tojás
60g tk. búzaliszt
80g reszelt trappista
1-2 gerezd fokhagyma

bors
20g reszelt trappista a szóráshoz
kevés olaj és liszt a tál előkészítéséhez


A sütőt 180 fokra előmelegítettem, a tálat vékonyan olajoztam, liszteztem. A cukkiniket megmostam, megtöröltem, végeiket levágtam és vékony csíkokra szeleteltem, enyhén megsóztam. Mikróba tettem és addig pároltam, míg könnyen hajlítható nem lett. Papírtörlőre tettem.
A sonkát a cukkinivel megegyező szélességű csíkokra, a fetát hasábokra vágtam. A cukkiniszeletet leterítettem, rátettem a sonkát, a végére egy darab sajtot és felcsavartam. A tekercseket beleállítottam a tálba. Mikor elkészült, a tojásokat simára kevertem a tejjel, tejszínnel, beleforgattam lisztet, trappistát, zúzott fokhagymát, sóztam, borsoztam. Ráöntöttem a cukkinire, megszórtam sajttal és sütőbe tettem. 40 perc alatt megsütöttem. 

A recept amit átalakítottam, a  Juditka konyhája blogon található.


2018. július 1., vasárnap

Sárgabarackos gombóc

Inzulinrezisztensként az ember mindig keresi az áthidaló megoldásokat. Gombóc, nudli esetén alternatívát a főtt, tört burgonyára. Egyik jó megoldás lehet a cukkini, amivel tökéletes gombóc készíthető például szilvával, lásd ide kattintva. A másik remek alapanyag a túró, amivel ma isteni barackos gombócokat csináltam. Próbáljátok ki, míg tart a sárgabarack szezon! Érdemes!


Hozzávalók, 25 gombóchoz
400g túró
2 tojás
80g puha vaj
220g liszt (60g sima, 160g tk. búza)
negyed kezeletlen citrom héja
30g házi bourbon vaníliás nyírfacukor
csapott mokkáskanál só

25 szem apró sárgabarack
fahéjas nyírfacukor

60g vaj
150g tk. zsemlemorzsa


A túrót a tojásokkal összetörtem, praktikus krumplinyomót alkalmazni. IR-es konyhában másra úgysem nagyon használható... Hozzáadtam a citromhéjat, vajat, vaníliát, sót, és a liszttel összegyúrtam. Fontos, hogy puha, de kéztől elváló legyen. Ha szükséges adjunk hozzá még lisztet. Lefedve hűtőszekrénybe tettem, hogy a vaj kissé megdermedjen.


Közben a vajat serpenyőben megolvasztottam, hozzáadtam a morzsát és aranybarnára pirítottam. Ne sajnáljuk a vajat belőle, sokkal finomabb, mint bármilyen más zsiradékkal. A barackokat megmostam, és kimagoztam. Egészen apró kajszikat használtam, így egy-egy került gombóconként, de ha túl nagy lenne a barackunk fél is elég.


Egy nagyobb lábasban vizet forraltam, amibe sót dobtam és pár csepp olajat csepegtettem. Az  áthűlt tészta felét alaposan lisztezett nyújtótáblára tettem és 3-4mm vékonyra nyújtottam úgy, hogy közben forgattam, hogy ne ragadjon le. 8x8cm-es négyzetekre vágtam. Mindegyik közepére tettem egy-egy fahéjas nyírfacukorral megtöltött barackot. Gombócokat formáztam és lisztezett tálcára sorakoztattam őket. Amikor a felével elkészültem a forrásban lévő vízbe tettem őket és kicsit megkevertem, hogy ne tapadjanak le a lábas aljára. A megfőtt gombócokat szűrőlapáton alaposan lecsepegtettem és a morzsába forgattam. Közben elkészíttetem a maradék tésztát is. Fahéjas nyírfaporcukorral tálaltam.


Tipp: ez a tészta  kiválóan alkalmas más gyümölcsös gombócnak, mákos nudlinak is. Jól fagyasztható megtöltve, akár nyersen, akár főve is.