A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burgonya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burgonya. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. március 23., vasárnap

Görög citromos csirke

Akik régóta követik a blogomat, bizonyára észrevették, hogy nagyon szeretem a mediterrán, különösen a görög konyhát. Pár hete a kedvenc hellén szakácsom, Akis Petretzikis citromos csirkéjét készítettem és azonnal új kedvencet avattunk. Ma harmadszor volt terítéken és itt volt az ideje, hogy veletek is megosszam. 
Egy titka és egy trükkje van. A titok, az idő. A csirke annál finomabb, minél hosszabban áll a citromos, fűszeres pácban. Ez akár 24-36 óra is lehet. 
A trükk pedig a következő. Mivel a csirkecombok burgonyaágyon sülnek, ezért a krumplit egy serpenyőben, kevés olajon tanácsos először körbesütni. Így kap egy kis pírt, plusz ízt és sokkal jobb lesz, mintha csak citromos szaftban sült volna.
 

Hozzávalók, 6 főre
fejenként 2 csirkecomb
 
Páchoz
4 evőkanál olívaolaj 
3-4 gerezd fokhagyma
40g mustár
40g méz, elhagyható
2 kezeletlen citrom héja
1 citrom leve
1 csapott teáskanál só
1 csapott teáskanál szárított oregano
1 csapott teáskanál szárított vagy friss kakukkfű
 
1,2 kg sütni való burgonya
kevés olaj
frissen őrölt bors
 

A csirkecombokat átnéztem, tisztítottam, ahol szükséges volt. Szárazra töröltem és egy fedeles, jól záródó edénybe tettem. A pác összetevőit botmixerrel alaposan összedolgoztam és az előkészített csirkére öntöttem úgy, hogy a húst mindenütt bevonja. Hűtőbe tettem. 

Másnap a sütőt 200 fokra melegítettem. A burgonyát meghámoztam, cikkekre vágtam és kis adagokban, kevés olajon körbesütöttem a szeleteket. Egy nagyobb sütőtálba/jénaiba fektettem, sóztam, borsoztam.
Ráhelyeztem a combokat, ráöntöttem a pácot és lefedve kb 50 perc alatt puhára sütöttem. Levettem a jénai tál tetejét és a húst a keletkezett szafttal többször meglocsolva, pirosra sütöttem. Használhatunk légkeverést, de óvatosan, hogy a hús ne száradjon ki.

Alapötlet: Akis Kitchen 

Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kedveld az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!

2016. július 24., vasárnap

Zöldséges csirkenyárs

Azt hiszem a nyár összes öröme felvonult ebben az ebédben. A cukkinitől kezdve, a padlizsánon át a kukoricáig. Valóságos ízkavalkád kerekedett belőle, amihez házi steakburgonya és hagymás paradicsomsaláta társult.

Hozzávalók, 6 darab 30cm hosszú nyárstűhöz
600g csirkemellfilé
200g bacon
100g füstölt kolbász
2 tölteni való paprika
1 kisebb padlizsán
1 zsenge cukkini
1 cső csemege kukorica/nyers
2 közepes fej lilahagyma
12 darab kisebb csiperke
3 gerezd fokhagyma

bors
pirospaprika
olaj

A steakburgonyához
1kg burgonya, közel azonos nagy szemek
70ml olíva vagy étolaj
frissen őrölt bors
pirospaprika


A paradicsomsalátához
4 közepes paradicsom
1 fej lilahagyma
édesítő
almaecet
olívaolaj
snidling


A sütést megelőző este, de legalább 3-4 órával, a csirkemell filét megmostam, szárazra töröltem és lapos csíkokra vágtam. Sóztam, meghintettem piros paprikával, frissen őrölt borssal, rázúztam a fokhagymát, majd kevés olajjal elkeverve, lefedve, hűtőbe tettem érni. 
Másnap a sütőt 180 fokra előmelegítettem és előkészítettem a zöldségeket. A cukkinit, kukoricát felkarikáztam, a padlizsánt, lilahagymát, paprikát nagyobb darabokra vágtam. A gombák tönkvégeit levágtam. A kolbászt vastag darabokra szeltem. A bacon szeleteket elfeleztem, majd minden szeletre 1-1 csirkemell darabot tettem és felcsavartam. Az alapanyagokat váltakozva a hústűre húztam, majd papíros sütőlemezre fektettem.


Sütőbe tettem és alufóliával lefedve addig sütöttem, míg a csirke meg nem puhult. Ez körülbelül 45 percet vett igénybe. Levettem a fóliát és légkeveréssel pirosra  sütöttem a nyársakat. 
A hússal együtt, a sütő alsó rácsán megsütöttem a steakburgonyát is. A burgonyát alaposan megmostam, megtöröltem és cikkekre vágtam. Egy nagyobb tálba öntöttem az olajat, elkevertem a pirospaprikával, sóval, borssal. Beletettem a krumplit, fedőt tettem rá és nagyon alaposan összeráztam, hogy a fűszeres olaj mindenütt bevonja. Papíros sütőlemezre sorakoztattam és a nyárs alatti sínbe csúsztatva pirosra sütöttem a krumplikat. 


A paradicsomsalátához elkészítettem a salátalét. Egy tálba körülbelül 200ml hideg vizet tettem, pár pötty édesítőt feloldottam benne, almaecettel ízesítettem, és kevés olívaolajjal elkevertem. A karikára vágott paradicsomot és lilahagymát rétegezve a salátalébe tettem, finomra vágott snidlinggel megszórtam majd tálalásig hűtőbe tettem, hogy az ízek összeérjenek.


Tipp: fém nyárstűket használtam, de természetesen készülhet fa pálcákkal is.

2016. július 5., kedd

Sörben sült csirkecombok, házi steak burgonyával és tzatzikivel

Vasárnap a férjem beleegyezésével megdézsmáltam az itthoni sörkészletet. Az omlós, puha csirkecombok kárpótolták a "veszteségért". Azoknak is ajánlom, akik nem szeretik a sört, mert az eredmény egyáltalán nem kesernyés, sörízű, az alkohol pedig elpárolog sütés közben.


Hozzávalók
6-8 alsó csirkecomb
80ml étolaj
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál majoranna
1 teáskanál pirospaprika
fél teáskanál  só
frissen őrölt bors
150ml világos sör

A steakburgonyához
1kg burgonya, közel azonos nagy szemek
70ml olíva vagy étolaj
frissen őrölt bors
pirospaprika


A tzatzikihez
1 nagyobb kígyóuborka
150ml görög joghurt, esetleg tejföl
2 gerezd fokhagyma

pár csepp olívaolaj és citromlé
pár mentalevél, elhagyható


A csirkecombokat a sütés előtti este megmostam, szárazra töröltem. A zúzott fokhagymát elkevertem az olajjal, sóval, pirospaprikával, majorannával, borssal. A combokat alaposan bekentem a páccal úgy, hogy a bőr alá is jusson és tepsibe sorakoztattam. Alufóliával lefedve hűtőbe tettem.
Másnap ráöntöttem a sört és 150 fokra előmelegített sütőben, a fólia alatt sütni kezdtem. Sütés közben többször meglocsoltam a sörös lével. Mikor a hús puha lett levettem a fóliát és pirosra sütöttem. Pirításhoz feljebb lehet emelni a hőfokot 180 fokra, de fontos, hogy továbbra is locsoljuk a szafttal és forgassuk, hogy minden oldala szép legyen.
A tzatzikihez megmostam, lereszeltem az uborkát, majd sóval elkeverve állni hagytam. Elkészítettem a szószt. A joghurtba zúztam a fokhagymát, belekevertem pár csepp olajat, majd az alaposan kicsavart uborkát. Citromlével ízesítettem. Mentaleveleket tettem rá és tálalásig hűtőbe tettem.
A burgonyát alaposan megmostam, megtöröltem és cikkekre vágtam. Egy nagyobb tálba öntöttem az olajat, elkevertem a pirospaprikával, sóval borssal. Beletettem a krumplit, fedőt tettem rá és nagyon alaposan összeráztam, hogy a fűszeres olaj mindenütt bevonja. Papíros sütőlemezre sorakoztattam őket, a csirke alatti sínbe csúsztatva pirosra sütöttem. 


Tipp: ha nem szeretnénk gyors joghurttal készíteni a salátát, akkor használhatunk helyette lassú felszívódású tejfölt is, de ez esetben több citromlére, esetleg ecetre lesz szükség, hogy kellemesen savanykás legyen a tzatziki.

2015. május 10., vasárnap

Parázsburgonya, ahogy Édesanyámtól tanultam

Kedves gyerekkori emlék, amikor a nyárelő vasárnap délelőttjein kimentünk Apuval a kertbe és egy-egy bokrot felcsapva új krumplit szedtünk az ebédhez. Összeszedtük az egészen apró szemeket is, hisz azok a legfinomabbak.  Majd egy kosárban erős sugár alatt lemostuk a héját, ami olyan zsenge volt, hogy szinte alig kellett tovább kapargatni.
Már jó áron lehet kapni a piacon új burgonyát. Mindig olyan árust keresek, ahol magam válogathatok, kipróbálhatom, hogy könnyen jön-e krumpli héja, és szedhetek apróbb szemeket is.
Bár a diéta a tűrt kategóriába sorolja a burgonyát, de azt hiszem a zsenge, vizesebb, kevésbé "lisztes", keményítős krumplival lehetünk egy kicsit megengedőbbek. 


Kivételesen nem fogok grammokban mért receptet írni, csak leírom hogy lestem el ezt a remek köretet Édesanyámtól.
Az apró krumplit beletettem egy tálba, annyi vizet öntöttem rá amennyi ellepi, majd dobtam rá  2 teáskanál sót. Így könnyebben lejön a héja. Ezután következett a türelemjáték. Egy késsel minden szemről lekapargattam a héjat, majd alaposan lemostam.
Egy teflon serpenyőbe tettem a krumplit és pici vízzel, sóval megpároltam. Nem kell teljesen puhára főzni, akkor jó, ha a nagyobb szemek belseje még csak félpuha. Mivel maradt egy kis víz alatta, azt leöntöttem és a krumpli mennyiségétől függően 2-3 evőkanálnyi zsírt tettem rá. Nem kell tocsognia, de  a lényeg hogy a serpenyő aljában mindenütt legyen zsiradék. Természetesen készíthető olajjal is, de zsírral az igazi. A krumplikat folyamatosan forgatva aranybarnára sütöttem, majd egy nagy csokor finomra vágott petrezselyemmel megszórtam. Azonnal fogyasztva, frissen az igazi.


Nálunk ma csirkemellcsíkok fokhagymás bundában és joghurtos uborkasaláta volt a kísérője az új burgonyának. A csirke receptet lásd itt.

2015. február 15., vasárnap

Karajba göngyölt savanyú káposzta

Évek óta készítem és nagy népszerűségnek örvend nálunk ez a karajba, szalonnába göngyölt savanyú káposzta, egy kis füstölt kolbásszal megbolondítva. A mellette sült burgonya, alma, paprika, hagyma, gomba mennyei élményt nyújt. 


Hozzávalók
8 (körülbelül 600g) szelet rövid karaj
200g bacon
200g füstölt kolbász
500g savanyú káposzta

800g burgonya
3 közepes fej vöröshagyma
250g csiperke gomba
2 kápia paprika
2 savanykás alma
olaj


A burgonyát, hagymát, gombát meghámoztam, gerezdekre vágtam. Az almákat negyedeltem magházaikat eltávolítottam. A paprikát nagyobb kockákra vágtam. A húst kiklopfoltam és enyhén megsóztam. A káposztát két soron átmostam, alaposan kicsavartam. A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
Előkészítettem egy nagyobb tepsit. Ráterítettem a bacon szeleteket úgy, hogy a széleik fedjék egymást, majd szorosan egymás mellé ráhelyeztem 6 szelet karajt, rá a káposztát, végül a kolbászt.


Ráhajtottam a kolbászra a káposztát, a hússzeleteket. A maradék két szelettel betakartam a rolád végeit, majd a szalonnával is befedtem. Az egészet megfordítottam, hogy az összeérő bacon szélek kerüljenek alulra. 
A burgonyát megsóztam, olajoztam és a gombával, paprikával, hagymával együtt a hús mellé tettem.


Sütőbe tettem és bő két óra alatt pirosra sütöttem. Az almákat csak akkor tettem mellé, amikor a hús már pirulni kezdett. Pompásan passzol hozzá pohárka villányi portugieser.


Tapasztalat, hogy a rolád hidegen is nagyon finom.

A recept, amiből újfent sikerült valami más külleműt kihoznom itt .