2023. április 14., péntek

Karfiol steak házi salsával

A húsvéti sonkázás után, igazán jól esik valami abszolút húsmentes fogás, ami csak a nevében hajaz a marhahúsra. Ennek a steaknek az alapját vastag karfiolszeletek képezik, fűszeres, olívaolajos mázzal sül és a hagymaimádók örömére egy házi salsa is jól passzol hozzá. Tálalható gabonakörettel, de akár a leeső karfiolokból készült pürével is.


Hozzávalók
1 nagy karfiol
50ml olívaolaj
1 teáskanál pirospaprika
2 teáskanál fokhagyma granulátum
frissen őrölt bors
80g kemény sajt, nálam grana padano, trappista vegyesen
 
A salsához
fél kápia paprika
1 kisebb lilahagyma
2 újhagyma zöldjével
1 kis csokor petrezselyem
olívaolaj
citromlé ízlés szerint
só 
frissen őrölt bors 
 
A sütőt 180 fokra melegítettem és előkészíttetem egy  papíros sütőlemezt. A karfiol leveleit levágtam. A torzsát hagyjuk meg, mert ez fogja egyben tartani a szeleteket. Alaposan megmostam, lecsepegtettem. 2,5 cm-es korongokra vágtam és a sütőpapírra fektettem a szeleteket. 
Az olívaolajat, pirospaprikát, fokhagyma granulátumot, sót, borsot összekevertem. Ezzel a mázzal megkentem a karfiolok egyik felét. 15 percet sütöttem, majd átfordítottam és a másik felüket is megkentem. Újabb 15 percet sütöttem, majd megszórtam őket sajttal és a sütőbe visszatéve ráolvasztottam. Mi szeretjük a ress zöldségeket, így nem sültek teljesen puhára, kést beleszúrva ezt könnyű ellenőrizni. 

Míg a karfiol sült, elkészítettem a salsát. A paprikát, lila hagymát apró kockákra, az újhagymát karikákra, a petrezselymet finomra vágtam. Olívaolajjal, sóval, borssal elkevertem és citromlével ízesítettem. Az elkészült karfiollal tálaltam. 

Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kövesd az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!