2022. augusztus 16., kedd

Cukkinis frittata

A frittata az olaszok sütőben sült rántottája. Remekül dúsítható zöldségekkel, sőt változatos töltelékkel fel is csavarható. Én most reszelt cukkinivel sütöttem meg a tojást és tejszínes krémsajttal, sonkával töltöttem meg. Saláta mellé, hideg ebédnek remek!

Nekem kissé sietős volt, mert kezdett lemenni a nap, igyekeznem kellett a fotózással, de ti várjátok meg, míg a krémsajt jobban megdermed.


Hozzávalók, 32x20cm-es tepsihez
400g cukkini
5 tojás
1 csapott teáskanál só
50g reszelt parmazán vagy más kemény sajt
frissen őrölt bors
200g tejszínes krémsajt
200g gépsonka 

A sütőt 180 fokra melegítettem, a tepsit sütőpapírral kibéleltem. A cukkinit nagy lyukú reszelőn lereszeltem, és félretettem. A tojásokat egy keverőtálba tettem, sóztam, borsoztam és alaposan felvertem. Beleforgattam a sajtot, majd az enyhén kicsavart cukkinit. A tepsibe simítottam és 18 perc alatt megsütöttem. A sütési idő irányadó, sütőfüggő. A kész omlettet egy sütőpapírra borítottam, lehúztam az alján lévőt, majd a másik papírral felcsavartam. 
Amikor kihűlt, egyenletesen elkentem rajta a kicsit átkevert sajtkrémet, rátettem a sonkaszeleteket, és a keskenyebbik felétől felcsavartam. Hűtőbe tettem, hogy a krémsajt megdermedjen.

Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kedveld az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!