Pár napja régi, kézzel írt recepteket nézegettem és megtaláltam közöttük a nagymamám mágnás diós receptjét. Füzetből kitépett kockás papíron, girbegurba gyerekírással. Valamikor a 80-as évek elején másoltam le, hogy otthon is meglegyen a kedvenc sütemény leírása, amit az anyai nagymamám gyakran készített. Ahogy olvastam a receptet, szinte éreztem a számban a citromos linzer, dió és baracklekvár fenomenális ízét. Visszarepített a gyerekkorba, abba a régi, teatűzhelyes kiskonyhába és azonnal tudtam, hogy ezt a süteményt meg kell ismertessem a saját gyermekemmel, mert a dédivel sajnos "elkerülték" egymást.
A tészta mennyiségét, édességét és a formáját kicsit megváltoztattam. Természetesen készülhet tepsiben is, amihez az eredeti recept formai instrukciója szerint a süteményt rombusz alakúra kell szeletelni!
Hozzávalók, 25cm-es kivehető aljú tortaformához
A tésztához
300g liszt (90g sima, 210g tk. búza)
1 teáskanál sütőpor
150g hideg vaj
100g cukornak megfelelő édesítő, nálam negyedannyi ugyanannyi
1 tojás
1 kezeletlen citrom héja
fél citrom leve
1 mokkáskanál vaníliaőrlemény
A töltelékhez
200g darált dió
120g cukornak megfelelő édesítő, nálam nyírfacukor
4 tojás
savanykás lekvár ízlés szerint, nálam 120g házi baracklekvár
A szóráshoz
30g durvára vágott dió
Elkészítettem a tésztát. A vajat elmorzsoltam a lisztekkel, sütőporral. Leggyorsabb késes aprítóval. Hozzáadtam a tojást, negyedannyit, vaníliát, citromhéját és lét, majd egynemű tésztát gyúrtam. Ne gyúrjuk sokáig, hogy a kezünk melegétől ne kezdjen el olvadni a vaj. Fél órára hűtőbe tettem.
A sütőt 180 fokra előmelegíttetem. A megdermedt tészta kétharmadát lisztezett nyújtótáblán kinyújtottam és kibéleltem vele a formát, villával megszurkáltam. (Ha a formánk nem tapadásmentes, vékonyan vajazzuk, lisztezzük ki, egyébként nem szükséges.) A maradék tésztából ceruza vastagságú rudakat sodortam. Ezeket azért készítettem el előre, hogy a töltelékre gyorsan rá tudjam tenni és minél előbb sütőbe kerüljön.
A tojásokat kettéválasztottam. A nyírfacukor felével kihabosítottam tojások sárgáját, a másik felével pedig tejföl sűrű habbá vertem a fehérjét. Ügyeljünk rá, hogy ne legyen kemény, mert akkor az összeállításkor összetörhet a hab. A sárgájába beleforgattam a diót, majd a fehérje habot.
Az előkészített tésztán egyenletesen elsimítottam a lekvárt, majd a diós masszát is. Rátettem a tésztarudakat körülbelül 2-2,5 cm távolságra, illetve a második sort kissé srégen. A végüket közben a tészta pereméhez igazítva levágtam. Megszórtam a durvára vágott dióval és egy óra alatt megsütöttem. Ha nagyon pirulna a teteje takarjuk le alufóliával. Ne ijedjünk meg, a gőz fel fogja nyomni a diótölteléket, ami ha kihűlt szépen visszasimul.
Tipp: felmerülhet a kérdés, hogy miért használtam a töltelékhez nyírfacukrot. Azért, mert véleményem szerint jobb, a cukros verzióhoz hasonlító fehérjehabot lehet verni vele, mint negyedannyival. De aki szeretné, bátran cserélje le!
