2020. október 31., szombat

Pórés gombás quiche

Bármily meglepő így 6 év után, ez az első póréhagymás recept  a blogon. Viszont quiche-ből bőven lehet válogatni, ez is mutatja, hogy ez a sós pite a kimeríthetetlen lehetőségeket tartogat. (Tudjátok, jobb oldali sáv, címkefelhő, tematikus kereső.)

 

Hozzávalók, 25cm-es kivehető aljú piteformához
A tésztához
200g liszt (60g sima, 140g tk. búza)
100g hideg vaj
1 tojás sárgája
1 csapott teáskanál só
1-2 evőkanál hideg víz

A töltelékhez
350g barna csiperke
1 póréhagyma (280g)
2 gerezd fokhagyma 
kevés olaj
80g ementáli
125g mozzarella
 
A royalhoz
3 tojás
200ml habtejszín
frissen őrölt bors, só
 
 
Elkészítettem a tésztát. A vajat elmorzsoltam a lisztekkel, legpraktikusabb ezt késes aprítóval tenni. Tábla tettem és a tészta többi komponensét hozzáadva összegyúrtam. Dolgozzunk gyorsan, hogy a kezünk melegét a tészta ne vegye át. Lapos korongot formáztam, lisztezett tányéron hűtőbe tettem és 30 percig pihentettem.
 
Míg a tészta pihent, a gombát és a pórét felszeleteltem. Felforrósítottam egy serpenyőt, és megpirítottam a gombát. A cél, hogy elveszítse a nedvességtartalmát. Egy tálba tettem. A serpenyőbe kevés olajat öntöttem, megfonnyasztottam rajta a pórét, rázúztam a fokhagymát, végül beleforgattam a gombát. 
 
A sütőt 180 fokra előmelegítettem, majd a tésztát lisztezett nyújtótáblán kinyújtottam és kibéleltem vele a formát. Villával megszurkáltam. Sütőpapírt terítettem bele, ráöntöttem a vakon sütéshez használt rizsemet és 20 percig sütöttem úgy, hogy amikor a széle már kezdett szilárdulni, kivettem belőle a rizst. A sütési idő irányadó, sütőfüggő. Fontos, hogy a tészta süljön meg, mert nedves töltelék fog belekerülni!
 
Lereszeltem az ementálit, összeállítottam a royalt. A tojásokat simára kevertem a tejszínnel, sóztam, borsoztam. 
A kihűlt gombás, póréhagymás keverékbe beleforgattam a sajtot, és ráterítettem az elősütött tésztára. Ráöntöttem a royalt, végül rámorzsoltam a mozzarellát. Sütőbe tettem és 45 perc alatt megsütöttem.
 
Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kedveld az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!
 

 


2020. október 17., szombat

Mandulakrémes almás galette

Talán nem árulok el nagy titkot, hogyha azt mondom, nagyon szeretem a galettet,  a rusztikus francia pitét, ami nem csak sósan, de édesen is nagyszerű. Minden évszakban telitalálat, mert sokféle idénygyümölccsel készíthető! Én most gyönyörű, őszi almákat vettem hozzá. S hogy a dolog valóban autentikus legyen, frangipane-t, azaz süthető, francia mandulakrémet tettem az almák alá.

 Hozzávalók

A tésztához
200g liszt (60g sima, 140g tk. búza)
100g vaj
50g cukornak megfelelő édesítő, nálam negyedannyi ugyanannyi cukorhelyettesítő
1 kanál citromlé
2-3 evőkanál jéghideg víz
fél kezeletlen citrom héja

A töltelékhez
100g mandula
80g vaj
40g cukornak megfelelő édesítő, nálam negyedannyi ugyanannyi cukorhelyettesítő
15g tk. búzaliszt
2 tojás
1 evőkanál rum (elhagyható)
pár csepp mandula aroma
4-5 édes alma
egy marék szeletelt mandula
 

 
A liszteket a kockára vágott, hideg vajjal,  késes aprítóba tettem és elmorzsoltam (készíthetjük kézzel is). Tálba öntöttem, hozzáadtam, citromlét, édesítőt, kis részletekben hideg vizet, majd gyors mozdulatokkal összegyúrtam. A tésztát lisztezett nyújtótáblára tettem és egy egyenletes vastagságú, kb. 15 cm átmérőjű korongot formáztam belőle. Egy lapos tányért liszttel meghintettem ráhelyeztem a tésztát és letakarva fél órára hűtőbe raktam.
Míg a tészta pihent, elkészítettem a mandulakrémet.  Mivel héjas mandula volt itthon, ezért először "mandulát húztam". Forrásban lévő vízbe dobtam, 2-3 percig főztem. Leszűrtem, hideg vízzel leöblítettem, és leszedtem a héját. Papírtörlőn megszárítottam. Késes aprítóba tettem és a negyedannyival finomra daráltam.  A puha vajat habosra kevertem, hozzáadtam a mandulás keverékét, lisztet, végül  másfél tojást (a tojásokat bögrébe engedtem, kicsit felvertem, így könnyen visszatartható a negyede, amire a kenéshez lesz szükség), rumot, mandula aromát. Magas fokozaton addig kevertem, míg a frangipane laza és homogén nem lett.
 
 

Az almákat megmostam, szárazra töröltem, félbe vágtam, közepüket karalábévájóval kiszedtem. Vékony szeletekre vágtam.
A sütőt 180 fokra felmelegíttettem. Előkészíttetem egy sütőpapíros tepsit.
A tésztakorongot lisztezett nyújtótáblán kb. 28-30cm átmérőjű körré nyújtottam, áttettem a tepsire. 3 cm-es peremet hagyva egyenletesen elkentem rajta a mandulakrémet és rátettem az előkészített almaszeleteket. A tészta szélét az almákra hajtottam, a félretett tojással lekentem, szeletelt mandulával megszórtam és sütőbe tettem. 45 perc alatt aranybarnára sütöttem. 
 
 
A frangipane Michel Roux: Desserts - Meine Leidenschaft (Christian Verlag, München, 1995)  című könyvében lévő recept átdolgozása
 
Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kedveld az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!
 

 

2020. október 10., szombat

Túrófánk szilvaszósszal

Gombhoz a kabátot módon készült ez a túrófánk. Fonnyadozott a hűtőmben pár szem szilva, amit már senki nem akart megenni. Sajnáltam volna kidobni, így főztem belőle egy sűrű szószt, ami remekül passzol a fánkhoz. Tulajdonképpen bármilyen fánkhoz. 

Hozzávalók 

500g túró
80g cukornak megfelelő édesítő, nálam negyedannyi ugyanannyi
fél mokkáskanál só
3 tojás
225g teljes kiőrlésű búzaliszt
12g sütőpor
olaj a sütéshez
 
300g magozott szilva
1 rúd fahéj
édesítő ízlés szerint
 

 
Először a szilvaszószt készítettem el. A szilvákat apró kockára vágtam, kevés vízzel és egy rúd fahéjjal összeforraltam.
A túrót krumplitörővel összetörtem, belekevertem a sót, tojást és a negyedannyit. Hozzáadtam  a sütőporos lisztet és összegyúrtam. Nedves kézzel diónyi golyókat formáztam és egy tálcára sorakoztattam őket. 
Serpenyőben olajat forrósítottam és forgatva aranybarnára sütöttem a fánkokat. Papírtörlős tálcára szedtem őket. Tálalás előtt megszórtam nyírfaporcukorral. 

Tipp: szilvaszósz helyett adhatunk mellé bármilyen más lekvárt és/vagy fahéjas porcukrot.

Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kedveld az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!
 



2020. október 3., szombat

Tejszelet

Jó néhány éve készítettem először tejszeletet, étkezési keményítővel. De tudom, hogy a keményítő sok diétázóból  ellenérzést vált ki (hogy miért, az vitatható egy zsíros krém esetén). Így olyan megoldást kerestem helyette, ami nem tartalmaz gyors szénhidrátot. Találtam is egy régi cukrász tortakrémet, amiből a tojást elhagyva kellemesen lágy, tejízű krém született két, pihe-puha piskótalap közé töltve.

 

Hozzávalók
A piskótához 
5 tojás
100g liszt (70g tk. és 30g sima búza)
15g keserű kakaópor
80g cukornak megfelelő édesítő, nálam nyírfacukor
1 evőkanál étolaj
 
A krémhez
300ml tej, vagy 150ml víz 150ml habtejszín
60g cukornak megfelelő édesítő, nálam negyedannyi ugyanannyi
25g zselatin 
 
450ml habtejszín
 
 
A sütőt 180 fokra előmelegítettem és előkészítettem egy sütőpapíros nagy tepsit. A tojásokat kettéválasztottam. Az fehérjét az édesítő felével tejföl sűrűségű habbá vertem. A tojássárgákat az édesítő másik felével fehéredésig kevertem. A fehérjét és az olajat beleforgattam a sárgájába, majd beleszitáltam és elkevertem a lisztek és a kakaópor elegyét. A masszát elsimítottam a sütőpapíros tepsin és 12 perc alatt megsütöttem. A sütési idő irányadó, sütőfüggő. A kész piskótát vékonyan meghintettem liszttel és átfordítottam.
 


Míg a piskóta pihent a jéghidegre hűtött habtejszínt (450 ml) kemény habbá vertem. A vizet (150ml) és tejszínt (150ml) egy tapadásmentes lábasba tettem és csípős melegre melegítettem. Levettem a tűzről és beleszórtam a negyedannyival elkevert zselatint. Addig kevertem, míg a zselatin el nem olvadt, majd többször megkeverve langyosra hűtöttem. Addig kell hűteni, míg majdnem hideg és sűrű nem lesz. (Ha ezt a pillanatot elszalasztanánk, vízgőz felett olvasszuk meg kicsit a keveréket.) Ekkor több részletben beleforgattam a tejszínhabot. 
 
 
A piskótalapról lesepertem a lisztet és félbevágtam. Két 19x32cm-es lapot kaptam. Az egyik lapot bőrös felével felfelé sütőkeretbe tettem. Ráöntöttem a tölteléket, elsimítottam és rátettem a másik lapot, bőrével lefelé. Hűtőbe tettem és 3 órát állni hagytam, míg a krém megszilárdult. 
Körbevágtam, leemeltem róla a keretet és felszeleteltem.  

Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kedveld az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!