2019. augusztus 28., szerda

Obatzda - bajor sajtkrém

Az "Obatzda", "Obatzter" a bajorok "körözöttje", tipikus sörkerti, főétkezések közötti fogás, sör, perec és retek kíséretében. Bár rengeteg verziója létezik, egy biztos, először az 1920-as években tűnt fel egy felső-bajorországi sörfőzdében, ahol a leleményes kocsmárosné érett, lágy sajtdarabokból, vajjal, sörrel és fűszerekkel kevert krémet. 
Az "Obatzda" sikere olyan töretlen, hogy az Európai Unió 2015-ben az elnevezést oltalom alá vette és szabályozta a felhasznált anyagok körét, arányát. 
Nos, én egy icipicit eltértem a leírástól, egy szabadon választható elemet a sört, (és a sót) kihagytam, helyette tejfölt tettem a krémbe, de bizton állíthatom, hogy így is isteni finom!


Hozzávalók
200g érett brie vagy camembert
100g krémsajt
50g lágy vaj
1-2 evőkanál tejföl vagy tejszín
kisebb lila, vörös vagy újhagyma nagyon finomra vágva
pirospaprika, ízlés szerint
őrölt kömény, ízlés szerint
só, ha szükséges
snidling a díszítéshez

A brie sajtot nagy lyukú reszelőn lereszeltem, de összetörhetjük villával is. Hozzáadtam a krémsajtot, vajat, hagymát, pirospaprikát, köményt és annyi tejfölt, hogy krémes, kenhető állagú legyen. Nagyon alaposan elkevertem.  Sózni, véleményem szerint nem szükséges. 
Hűtőbe tettem, és pár órát állni hagytam, hogy az ízek összeérjenek. Friss zsemlével és paradicsommal ettük. 


Felhasznált irodalom: ide kattintva a Wikipedian.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése