2016. január 23., szombat

Áfonyás sajttorta, majdnem sütés nélkül

Könnyű, gyorsan elkészíthető és nagyon dekoratív desszertet készítettem ma. Azért majdnem sütés nélkül, mert házi készítésű zabkekszet használtam a "sajttorta" aljának. A keksz receptje ebben a bejegyzésben olvasható.


Hozzávalók/ 4 adaghoz
100g zabkeksz
40g vaj

250g mascarpone
250ml habtejszín
negyed rúd vanília
30g őrölt nyírfacukor

200g áfonya, fagyasztott
ízlés szerint őrölt nyírfacukor


Először az áfonyaszószt készítettem el. Az áfonya harmadát pár csepp vízzel és kevéske nyírfacukorral felforraltam. Mikor sűrűsödni kezdett beleforgattam a maradék gyümölcsöt. 
A zabkekszet finomra törtem, a megolvasztott vajjal  összekevertem, majd a poharak aljába tettem. 
A jéghidegre hűtött tejszínhabot habbá vertem. A mascarponét keverőtálba tettem, hozzáadtam a vanília kikapart magjait, a nyírfaporcukrot, majd beleforgattam a tejszínhabot. 


A krémet nyomózsákba tettem és szétosztottam a poharakban. Az áfonyaszószt közvetlenül tálalás előtt tettem rá, mert ha hosszan áll, befogja a krémet. Egy-egy mentalevéllel díszítettem.


Tipp: Áfonya helyett használhatunk más bogyós gyümölcsöt, vagy akár gyümölcskeveréket is. Saját sütésű keksz helyett pedig kész, diéta kompatibilis édes kekszet.
Boros poharak helyett tehetjük más szép pohárba, a lényeg, hogy látszanak a rétegek! 
Ha igazi sajttortát készítenél, ajánlom figyelmedbe a New York cheesecake receptemet!

Ugyanez "csak rácsapom a tetőt és már vihetem is" verzióban, kis étkezésre:


2016. január 22., péntek

Zöldséges csirkeleves

Ameddig még tart ez az időjárás, addig bizony jól fog esni egy tányér forró leves. Nekem ma erre a tejszínes, zöldséges csirkelevesre esett a választásom. Frissen sem rossz, de igazán finom holnap lesz, mikorra összeérnek az ízek.


Hozzávalók
400g csirkemellfilé
1 nagyobb vöröshagyma
2 szál sárgarépa,
1 szál fehér répa
150g zöldborsó
2-3 gerezd fokhagyma
citromlé, ízlés szerint
25g teljes kiőrlésű búzaliszt
150ml tejszín
só, bors
étolaj
kis csokorka petrezselyem


A csirkemellet megmostam, megszárítottam és csíkokra vágtam. A hagymát megpucoltam és kis kockákra vágtam. A zöldségeket meghámoztam és felkarikáztam.
Egy nagyobb fazékba zsiradékot öntöttem, megfonnyasztottam a hagymát, majd rátettem a húst és fehéredésig pirítottam. Hozzáadtam a fehér és sárgarépát, majd annyi vizet öntöttem rá, ami ellepte. Sóztam, borsoztam, belezúztam a fokhagymát és lefedve pároltam. Körülbelül 10 perc múlva hozzáadtam a lemosott, lecsepegtetett zöldborsót. Mikor a zöldségek megpuhultak felengedtem vízzel, úgy hogy körülbelül 1,5l levest kapjak és forralni kezdtem
Elkészítettem a habarást. Egy nagyobb fém tálba tettem a lisztet, a tejszínnel csomómentesre kevertem. A forrásban levő levesből két merőkanálnyit belekevertem a habarásba, majd beleöntöttem a levesbe és még egyszer átforraltam. Citromlével ízesítettem. Tálaláskor megszórtam finomra vágott petrezselyemmel.

2016. január 16., szombat

Túró Rudi kocka

Véletlenül botlottam ebbe a receptbe egy süteményes csoportban. Azonnal tudtam, hogy apró módosításokkal az asztalunkon és a blogon a helye! Remélem úgy fogjátok szeretni, mint a Házi pöttyöst.


Hozzávalók, 33x36cm-es tepsihez
A laphoz
120g liszt (40g sima búza, 80g teljes kiőrlésű búza)
20g keserű kakaópor
15g sütőpor
75g nyírfacukor
4 tojás
50g tejföl
60ml étolaj

A töltelékhez
650g túró
100g nyírfa porcukor
1 kezeletlen citrom héja
fél rúd vanília kikapart magjai
2-3 evőkanál lé tejszín, esetleg tejföl
12g zselatin
60ml hideg víz

A díszítéshez
80g 85%-os csokoládé
pár csepp étolaj


A sütőt 180 fokra előmelegítettem, a tepsit sütőpapírral kibéleltem. A tojásokat egy nagyobb keverőtálba ütöttem, hozzáadtam a tejfölt, nyírfacukrot és robotgép segítségével habosra kevertem. Beleöntöttem az olajat, amivel tovább habosítottam, végül kis fokozatra állítottam a gépet és a tésztát simára kevertem a sütőporos, kakaós lisztek elegyével. A masszát a tepsibe öntöttem, elsimítottam, majd 15 perc alatt megsütöttem. Vékonyan meghintettem liszttel és megfordítottam a sütőlemezen.


A zselatint fém tálkába tettem és hideg vízzel elkevertem. A túrót összetörtem, hozzáadtam a citrom héját, vaníliát, a nyírfacukrot és annyi tejszínt, hogy krémes állagú legyen. A zselatint vízgőz felett megolvasztottam, majd a több részletben a túróhoz adtam úgy, hogy közben a krémet folyamatosan kevertem. Aki kicsit bizonytalanabb a zselatin használatában, annak javaslom, hogy oldja meg a bekeverést hőkiegyenlítéssel. Azaz a megmelegített zselatinba tegyen 3-4 evőkanálnyi krémet, keverje simára a zselatinnal, majd ezt forgassa bele a túróba.
A kakaós lapról lesepertem a lisztet, lehúztam a sütőpapírt, majd két egyenlő részre vágtam (függőlegesen, tehát körülbelül két 33x16cm-es lapot kaptam) . Az egyik felét  bőrös felével felfelé egy tálcára tettem és egyenletesen elkentem rajta a túrókrémet.  A másik lappal - bőrös felével lefelé -, befedtem és hűtőszekrénybe tettem.
Körülbelül két óra múlva egy fém tálkába tördeltem a csokoládét,  vízgőz felett megolvasztottam, pár csepp olajjal elkevertem és a sütemény tetejét áthúztam. Hűtőbe tettem. Amikor a csokoládé megdermedt forró vízbe mártott, szárazra törölt, recés késsel felszeleteltem.

Forrás: "Sütik a kenyeres pajtásoktól" Facebook csoport, M. Margó receptje (2016. január.)

2016. január 10., vasárnap

Madártej

Azt hiszem, nem kell hosszas bevezető ennek a klasszikusnak sem, bár ahány ház, annyi szokás. Van aki sűríti a vaníliás tejet, van aki csak tojást tesz bele. Mivel én sűrűbb madártejen nevelkedtem, ezért most, hogy teljesen diéta kompatibilis legyen, zabpehelyliszttel készítettem.


Hozzávalók
500ml tejszín
500ml víz
3 tojás
25g liszt (nálam őrölt zabpehely)
110g nyírfacukor
fél rúd vanília

A zabpehelylisztet fém tálba tettem, kevés tejszínes vízzel, a tojássárgákkal, és a vanília kikapart magjaival elkevertem. Olyan tálat válasszunk, amibe kényelmesen belefér még 2 merőkanálnyi folyadék. Kerámiabevonatos lábast használok tejes dolgok főzéshez, így ezt vékonyan kivajaztam, beleöntöttem a tejszínes vizet és beletettem a vaníliahéjat.
Egy nagyobb lábasban vizet tettem melegedni, előkészíttetem egy tálcát, hablapátot és két nagyobb teáskanalat. A tojásfehérjét 50g nyírfacukorral habbá vertem. A fehérje legyen erős hab, de nem legyen kemény, mert akkor formázáskor törni fog. 
A habgaluskákat akkor lehet szaggatni ha víz nagyon forró, de nem forr lobogva, mert akkor a fehérje könnyen kicsapódhat. A fehérjéből a teáskanalak segítségével formáztam habot. A bal kezemben lévő kanállal habot vettem, majd a jobb kanalat a bal alján végighúzva áttettem a jobb kanálba. Ezt a mozdulatot kétszer megismételtem és vízre tettem a habot. Ezzel a módszerrel szép éle lesz a habnak. Mikor 7-8 galuskát kiszaggattam óvatosan megfordítottam őket, majd fél perc múlva tálcára szedtem a lecsepegtetett habokat. Az összes habot "megfőztem", közben a tárcáról leöntöttem a vizet. Azért nem praktikus rácsra szedni, mert könnyen megnyomhatja a törékeny habot. 
A tejszínes vizet felforraltam. Mikor forrni kezdett, a tojássárgájába 2 merőkanál forró "tejet" tettem, alaposan elkevertem és hozzáöntöttem a forrásban lévő folyadékhoz. Ezzel a hőkiegyenlítéssel elkerülhető, hogy a tojás kicsapódjon és úszó rántottadarabkákat főzzünk. Felforraltam, végül hozzáadtam a maradék nyírfacukrot.
Azonnal beleöntöttem egy nagy tálba és rátettem a habgaluskákat. Bár így lassabban hűl ki, de a teteje nem lesz bőrös.


Tipp: ha van kisebb fagylaltos kanalunk, azzal is készíthetjük a habot.

2016. január 9., szombat

Parmezános, baconos csomók

Ha unod a kenyér, felvágott, sajt kombinációt, akkor feltétlen ki kell próbálnod ezt a kelt finomságot! Benne van minden, ami egy jó szendvicsben. A tésztában ott a sajt, a vaj, körülötte pedig a szalonna. Melegen az igazi, de hideg útravalónak sem rossz. Csak egy kis zöldséget kell mellékelni hozzá!


Hozzávalók, 24 csomóhoz
500g liszt (100g rétes, 100g őrölt zabpehely, 300g teljes kiőrlésű búza)
20g búzasikér
50g parmezán
100ml tejszín
170ml víz
1 tojás
25g friss élesztő
75g olvasztott vaj
1,5 teáskanál só
24 szelet bacon, kb. 400g


A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgép üstjébe mértem és zsemletésztához hasonló lágyságú, jól formázható tésztát gyúrtam. Ha szükséges egészítsük ki a folyadékot. Kelesztőtálba tettem, lefedtem és 40 percet pihentettem.
A megkelt tésztát 24 egyenlő részre, körülbelül 45g-os darabokra osztottam, majd kigömbölyítettem és 10 percig pihentettem. Ezután bacon hosszúságúra sodortam, majd 1-1 szalonnaszeletre helyeztem a rudakat.


A tésztát a szalonnával együtt is megsodortam kicsit.


Majd csomót kötöttem és papíros sütőlemezre tettem úgy, hogy kelni, sülni elég tér legyen a tészták között. Így egy tepsire 12 csomó fért. Míg az első adag kelt, sült, addig a második adagot hűvös helyen pihentettem.


A sütőt 220 fokra előmelegítettem. A csomókat 30 percig kelesztettem, majd alaposan befújtam vízzel és 20 percig sütöttem míg a tészta aranybarna, a bacon pedig ropogós nem lett.


A recept amit átalakítottam itt található.