2017. március 18., szombat

Medvehagymás tekercs

Az idei szezon első csokor medvehagymája ebbe a krémsajtos, baconos tekercsbe került. Miközben vacsoráztunk, azon tanakodtunk, hogy is kellene elnevezni. Én az egyszerű, később jól visszakereshető bejegyzéscímek híve vagyok. A kislányom a "Fimonka" a férjem pedig a "Kunkori" nevet adta volna neki, bár abban mindhárman egyetértettünk, hogy ízre, illatra isteni és gyakori vendég lesz az asztalunkon. 


Hozzávalók, 10x30cm-es formához
300g liszt (100g rétes, 200g tk. búza)
100ml  langyos tej, vagy tejszín-víz keverék
50g tejföl
14g friss élesztő
1  L-es tojás
40g puha vaj
1 mokkáskanál só

A töltelékhez
250g tejszínes krémsajt
150g trappista
12 szelet füstölt bacon
1 csokor medvehagyma, petrezselyem, snidling

vaj és liszt a forma előkészítéséhez


A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgép üstjébe mértem és lágy, könnyen nyújtható tésztát gyúrtam. Kelesztőtálba tettem és fél órát pihentettem. 
Míg a tészta a pihent előkészítettem a formát. Vékonyan kivajaztam, liszttel meghintettem. A trappistát nagy lyukú reszelőn lereszeltem. A medvehagymát, petrezselymet, snidlinget megmostam papírtörlőn megszárítottam, finomra vágtam és a krémsajttal elkevertem.

 
A megkelt tésztát nyújtótáblára borítottam és 30x50cm-es téglalapra kinyújtottam. Megkentem a zöldfűszeres krémsajttal, majd 12 csíkra vágtam. A csíkokra fektettem 1-1 szelet bacont és megszórtam trappistával. Feltekertem, majd a formába tettem őket. 
 
 
40 percig pihentettem, közben a sütőt 180 fokra előmelegítettem. A megkelt tésztát a sütőbe tettem és 50 perc alatt megsütöttem. Ha a teteje nagyon pirulna, érdemes sütőpapírral lefedni. Rácsra tettem kicsit hűlni, majd langyosan ettük.
 
 
Tipp: Medvehagyma helyett használhatunk zúzott fokhagymát, snidling helyett újhagyma zöldjét. Dobozforma helyett rakhatjuk tortaformába, hőálló tálba, jénaiba, vagy akár vághatjuk vékonyabb szeletekre és süthetünk belőle hagyományos csigákat is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése