2014. október 3., péntek

Ropogós sajtos csigák

Ahogy végigtekintek a korábbi bejegyzéseken úgy tűnik, erősen egy forma bűvöltében ténykedek mostanában. De mit tegyek, ha megint egy tekercs, ami nem hagyott nyugodni?


Hozzávalók
250 g liszt (100 g teljes kiőrlésű búza, 100 g őrölt zabpehely, 50 g durum)
2 teáskanál sütőpor
1 teáskanál só
120 g vaj
1 tojás sárgája
100 g tejföl

30 g  olvasztott, visszahűtött vaj
150 g reszelt sajt (füstölt karaván, edami)

A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgép üstjébe mértem és a gyúrt tészta készítő programmal összegyúrtam. Ez kényszermegoldás volt, mivel ért egy kis (kéz) üzemi baleset, de a megoldás bevált.
Ha kézzel készítettem volna először a vajat elmorzsoltam volna a sütőporos liszttel, majd a többi komponenst hozzáadva egynemű tésztát gyúrtam volna. 
A tésztát fóliába csavartam és egy órára hűtőbe tettem.
Lisztezett nyújtótáblán körülbelül fél centi vastag téglalap alakra nyújtottam, megkentem az olvasztott vajjal, majd egyenletesen elterítettem rajta a sajtot. Szorosan feltekertem, majd a rudat fóliába csomagolva mélyhűtőbe tettem. Fél óra múlva kivettem és fél centi vastag korongokra vágtam.


Papíros sütőlemezre tettem, majd 180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütöttem a csigákat. Az utolsó percekben bekapcsoltam a légkeverést is.


A recept, amit átalakítottam a Nők Lapja 39. számában jelent meg.

2 megjegyzés: