2019. május 19., vasárnap

Eperhabos tortácska

Az anyag nem vész el, csak átalakul! Ez lehetne akár a konyhai anyagmegmaradás törvénye is, nem csak a természeté. Néha előfordul, hogy akad pár szem kevésbé szép eper. Ezeket soha nem dobom ki, hanem negyedelve kevés vízzel felfőzöm. Ha nem használom el azonnal, akkor kis dobozban lefagyasztom. 
Ilyen eperszemekből készült ez az eperhab, amit mini piskótákra dresszíroztam. Ha nincs habzsákunk, akkor akár rá is kanalazhatjuk a habot.


Hozzávalók, 10db 9cm-es formához
A piskótához
3 tojás
80g liszt (20g sima, 60g tk búza)
60g cukornak megfelelő édesítő
35g olvasztott vaj
kevés vaj és liszt a forma előkészítéséhez

A krémhez
120g eperpüré
250g mascarpone
300ml habtejszín
édesítő, citromlé ízlés szerint
eperszemek  a díszítéshez


A sütőt 180 fokra előmelegítettem, a formákat vékonyan kivajaztam, liszteztem. A tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét édesítővel tejföl sűrű habbá vertem, majd egyesével hozzáadtam a sárgáját, miközben a robotgéppel tovább kevertem. Beleforgattam a lisztet, végül az olvasztott vajat. Minden formába 3 púpozott teáskanál masszát tettem és elsimítottam. A piskóta ne érjen fel a forma széléig, legyen körülbelül fél cm-rel kevesebb, hisz meg fog emelkedni. Sütőbe tettem és 12 perc alatt megsütöttem. Kiborítottam a formából és rácsra tettem kihűlni. (Piskóta kisokos itt.)


A jéghidegre hűtött tejszínt kemény habbá vertem. Közben a mascarponét az eperpürével simára kevertem, édesítettem és citromlét adtam hozzá. Beleforgattam a tejszínhabot, ha szükséges lehet az ízén még finomítani. 9mm-es csillagcsővel ellátott habzsákba tettem és feldíszítettem a kihűlt tortácskákat. Félbe vágott eperszemekkel díszítettem.  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése