Igazából nem terveztem posztot írni erről a gyorsan összedobott muffinról, de olyan jól sikerült - még dicséretet is kapott -, hogy megérdemli a fennmaradást és a továbbadást. Már csak azért is, mert semmilyen különleges hozzávalót, előkészületet nem igényel. Alma helyett tehetünk bele bármilyen más gyümölcsöt, olajos magot is.
Hozzávalók, 12 muffinhoz
2 csapott teáskanál sütőpor
fél teáskanál szódabikarbóna
1 mokkáskanál fahéj/ ízlés szerint
A sütőt 180 fokra melegítettem és előkészítettem a muffinformát a kapszlikkal. Az almákat meghámoztam, negyedeltem, magházaiktól megszabadítottam, majd vékonyra szeleteltem. A diót durvára vágtam.
A száraz anyagokat egy tálba mértem és összekevertem. Egy másik, nagyobb keverőtálban megolvasztottam a vajat, hozzáadtam a tojást, édesítőt, tejet és tejfölt. Simára kevertem, majd beleforgattam a szárazanyagos keveréket, végül az almát. A tésztát habzsákba tettem és a formákba nyomtam. Habzsák híján adagoljuk kanállal. A tetejét megszórtam vágott dióval, sütőbe tettem és 25 perc alatt megsütöttem. A sütési idő irányadó, ellenőrizzük tűpróbával, hogy a sütemény megsült-e. A kész muffinokat rácsra tettem kihűlni.
Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kedveld az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése