2016. június 28., kedd

Pikáns töltött tök

Rogyásig van a piac isteni tölteni, rakottakhoz való zöldségekkel. Nekem most két kisebb tököcskére esett a választásom. Olyan zsengék, hogy meg sem hámoztam őket. S hogy mitől lett pikáns? A római kömény és fokhagyma remek párosától.


Hozzávalók
2 zsenge tök, körülbelül 16-18cm hosszú
300g darált hús, nálam sertés
1 nagy fej hagyma
350g paradicsom
2 gerezd fokhagyma

frissen őrölt bors
őrölt római kömény
olaj
120g bulgur
100g trappista


A hagymát finomra vágtam, kis olajon megfonnyasztottam, majd hozzáadtam a darált húst és pirítani kezdtem. Közben vizet forraltam, a paradicsomokat beledobtam pár pillanatra, majd lehúztam a héjukat. Felkockáztam őket. Amikor a hús megpirult kevés vizet öntöttem rá, hozzátettem a paradicsomot, sóztam, borsoztam és hozzáadtam a római köményt. Legyünk vele óvatosak, inkább többször keveset tegyünk hozzá, kóstolgassunk. Főzés közben, ha szükséges, öntsünk a húshoz még vizet, de ne legyen túl szaftos.
A bulgurt kétszeres sós vízben megfőztem. A sajtot lereszeltem. A tököket félbe vágtam, a magokat karalábévájóval kiszedtem és papíros sütőlemezre állítottam őket. A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
Mikor a hús megpuhult hozzákevertem a bulgurt, zúzott fokhagymát és utóízesítettem. A tölteléket a tökökbe kanalaztam, reszelt sajttal megszórtam és csak addig sütöttem, míg a sajt megpirult. Így a tökök még ressek maradnak. 


Tipp: tök helyett használhatunk cukkinit. Ha nem szeretnénk csónakokat szeleteljük fel a zöldséget és csináljunk rakottat. Basmati rizzsel vagy kölessel is finom. A sajtot lecserélhetjük kapros tejfölre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése