2024. július 31., szerda

Szilvalekváros kifli

Idén minden gyümölcs kicsit korábban érik, lassan lehet hangolódni a szilvalekvár főzésre, pontosabban sütésre. 
Ehhez a sütihez a sűrű, kanál megáll benne lekvár a legjobb, de nagyon sok minden mással is meg lehet tölteni. Almával, mákkal, dióval, gesztenyével vagy akár túróval is...
Az első darabokat még kifli formára meghajlítottam,  de annyira tetszett ez a bemetszésből adódó "minta" hogy végül mindet egyenesen hagytam, mert így olyan kis csinos.

Hozzávalók, 32 kiflihez
A tésztához
400g liszt (120g finom, 280g tk. búzaliszt)
15g friss élesztő
220-240ml tej
30g olvasztott vaj
1 tojás
1 tojás sárgája
80g cukornak megfelelő édesítő, nálam negyedannyi ugyanannyi
 
A töltelékhez szilvalekvár
 
 
A tészta hozzávalóiból lágy, de kézhez nem ragadó tésztát gyúrtam úgy, hogy az egész tojás harmadát a kenéshez félretettem. Lefedve 40 percig kelesztettem. 

Előkészítettem két sütőpapíros tepsit. A megkelt tésztát lisztezett nyújtótáblára borítottam és négy egyenlő részre osztottam. A tésztából kerek cipókat gömbölyítettem, 10 percig pihentettem, majd alaposan alálisztezve körülbelül 28cm átmérőjű kerek lappá nyújtottam. Nyolc háromszögbe vágtam és a fotón lévő módon bemetszettem. A vágáshoz pizzaszeletelőt használtam, de készülhet derelyvágóval és persze hegyes késsel is.
 
 
A tésztaháromszögekre 1-1 teáskanál lekvárt tettem, felcsavartam a kifliket, picit megsodortam és sütőpapíros tepsire sorakoztattam. Ügyeljünk rá, hogy a tölteléket jól lezárjuk, hogy ne tudjon kifolyni. Feldolgoztam a maradék tésztát is. A kész kifliket 30 percig kelesztettem, a félretett tojással lekentem, 180 fokra melegített sütőben 18-20 perc alatt aranybarnára sütöttem. A kelesztési és sütési idő hőmérséklet és sütőfüggő. 
A kész kifliket rácsra tettem kihűlni. 
 
További szilvalekváros receptek ide kattintva érhetők el. 

 
Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kedveld az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!

2024. július 4., csütörtök

Gyümölcsös ricotta kocka

Könnyű nyári desszert, ricottából, ami éppen akad otthon és érik a kertben (nálunk szeder), gyümölcsökkel. Összeállítással, sütéssel együtt egy óra alatt kész is van, már csak meg kell várni, hogy kihűljön!


Hozzávalók, 21x28cm-es tepsihez
500g ricotta
120g cukornak megfelelő édesítő
4 L-es méretű tojás
75g teljes kiőrlésű liszt
1 teáskanál sütőpor
késhegynyi vaníliaőrlemény
fél kezeletlen citrom héja és leve
 
gyümölcsök ízlés szerint, nálam: nektarin, őszibarack, áfonya, meggy, szeder 
 

A sütőt 180 fokra előmelegítettem, a sütőkeretet papírozott tepsire készítettem. Helyette használhatunk hagyományos tepsit, papírral vagy vékonyan vajazva, lisztezve. 
Megmostam a gyümölcsöket, a barackokat felszeleteltem, a bogyósokat alaposan lecsepegtettem. 
A tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét az édesítő felével laza, tejföl sűrű habbá vertem.  A sárgáját az édesítő másik felével fehéredésig kevertem, hozzáadtam a citromhéjat, ricottát, simára kevertem, beleforgattam a fehérjét, végül beleszitáltam a sütőporral elkevert lisztet. A kész masszát belesimítottam a formába, megszórtam a gyümölcsökkel és az előmelegített sütőben 45 perc alatt megsütöttem. 
 
Tipp: ricotta helyett készíthető krémesebb tehéntúróval is.

 
Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kövesd az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!