Könnyű nyári desszert, ricottából, ami éppen akad otthon és érik a kertben (nálunk szeder), gyümölcsökkel. Összeállítással, sütéssel együtt egy óra alatt kész is van, már csak meg kell várni, hogy kihűljön!
Hozzávalók, 21x28cm-es tepsihez
500g ricotta
120g cukornak megfelelő édesítő
4 L-es méretű tojás
75g teljes kiőrlésű liszt
1 teáskanál sütőpor
késhegynyi vaníliaőrlemény
fél kezeletlen citrom héja és leve
gyümölcsök ízlés szerint, nálam: nektarin, őszibarack, áfonya, meggy, szeder
A sütőt 180 fokra előmelegítettem, a sütőkeretet papírozott tepsire készítettem. Helyette használhatunk hagyományos tepsit, papírral vagy vékonyan vajazva, lisztezve.
Megmostam a gyümölcsöket, a barackokat felszeleteltem, a bogyósokat alaposan lecsepegtettem.
A tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét az édesítő felével laza, tejföl sűrű habbá vertem. A sárgáját az édesítő másik felével fehéredésig kevertem, hozzáadtam a citromhéjat, ricottát, simára kevertem, beleforgattam a fehérjét, végül beleszitáltam a sütőporral elkevert lisztet. A kész masszát belesimítottam a formába, megszórtam a gyümölcsökkel és az előmelegített sütőben 45 perc alatt megsütöttem.
Tipp: ricotta helyett készíthető krémesebb tehéntúróval is.
Forrás: instagram @baeren_hunger
Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kövesd az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése