2022. január 7., péntek

Káposztafasírt

Régi tervemet váltottam valóra ezzel a káposztafasírttal. A fotón annyira semmitmondó, közben viszont olyan finom, hogy sajnálom, hogy ilyen sokáig halogattam és hogy csak fél kiló káposztából készítettem. A pikáns savanyú uborkás szósz remek kiegészítője, jegyezzétek meg, mert salátákhoz is pazar kísérő. 


Hozzávalók, 10 darabhoz
500g reszelt, fejes káposzta
80g zabpehely
50g tk. búzaliszt
1 tojás
1 kisebb vöröshagyma, ízlés szerint
1-2 gerezd fokhagyma
bors
oregánó
kevés olaj a sütéshez
 
Savanyú uborkás mártogatóhoz 
150g tejföl vagy görög joghurt
60g savanyú uborka, 5 db
1 teáskanál kapribogyó, elhagyható
vöröshagyma, fokhagyma, ízlés szerint
citromlé, ízlés szerint
bors

A reszelt káposztát alaposan  elkevertem egy teáskanál sóval és 30 percet állni hagytam. 
Míg a káposzta pihent, a szószhoz lereszeltem az uborkákat, finomra vágtam a kapribogyót és elkevertem a szintén reszelt vöröshagymával és zúzott fokhagymával. Belekevertem a tejfölt, sóval, borssal, citromlével ízesítettem.
Kicsavartam a zöldség levét,  hozzáadtam a tojást, reszelt vöröshagymát, zúzott fokhagymát, fűszereztem majd elkevertem a zabpehellyel és a liszttel. A receptben szereplő mennyiségek irányadók, hisz függ a káposzta nedvességtartalmától. Fontos, hogy összeállítás után pár percig pihentessük a masszát, hogy a zabpehely megszívhassa magát. Tegyünk egy próbát, hogy a megformázott káposzta egyben marad-e, ha szükséges adjunk hozzá még lisztet. Fasírtokat készítettem és tapadásmentes serpenyőben, kevés olajon aranybarnára sütöttem a korongokat. Papírtörlőre szedtem őket.

Bulgurral tálaltam, de bármilyen gabonaköret illik hozzá, sőt sültek mellé is tökéletes. 
 
Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kedveld az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!
 

 

2021. december 22., szerda

Kókuszos málnás huszárgomb

Hogy idén se maradjunk új karácsonyi kekszrecept nélkül, hoztam nektek egy kókuszos lekváros aprósütit. Málnalekvárral töltöttem meg, de bármilyen savanykás lekvárral finom. 
Kókusz helyett tehettek bele más, finomra őrölt olajos magot. 

 
Hozzávalók, 42 darabhoz
100g tk. búzaliszt
100g hideg vaj
100g kókuszreszelék
75g cukornak megfelelő édesítő, negyedannyi ugyanannyit használtam
1 tojás
késhegynyi vanília őrlemény
 
kb. 80g málna vagy egyéb savanykás lekvár
nyírfaporcukor a szóráshoz 
 
A vajat apró kockákra vágtam, a liszttel együtt késes aprítóba tettem és elmorzsoltam. Természetesen készíthetjük kézzel is. Egy nagyobb tálba öntöttem, hozzáadtam a kókuszt, édesítőt, vaníliát, tojást és gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Zárható dobozban, fél órára hűtőbe tettem.
A sütőt 180 fokra melegítettem és előkészítettem egy sütőpapíros tepsit. A megdermedt tésztát 10g-os darabokra osztottam, golyókat formáztam és a tepsire sorakoztattam. Egy kb 1cm átmérőjű nyéllel (nálam nokedliszaggató vége) mindegyik golyó közepét benyomtam. Sütőbe tettem és 12 perc alatt megsütöttem. A sütési idő irányadó, sütőfüggő.
Amikor a kekszek kihűltek, mindegyik közepébe lekvárt töltöttem és vékonyan meghintettem nyírfaporcukorral. 

Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kövesd az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!
 

2021. december 19., vasárnap

Fatörzs - Bûche de Noël 2.

A tradicionális francia, belga csokoládés fatörzs a Bûche de Noël, vagy más néven Yule log igazi örömsütés, éke minden karácsonyi asztalnak. Első olvasatra kissé macerásnak tűnhet, de egyáltalán nem bonyolult, megér minden rá fordított percet. 

Egy korábbi, másik fatörzs verzió ide kattintva érhető el.

Hozzávalók

A felverthez
2x100g tk. búzaliszt
2x25g cukrozatlan kakaópor
2x3g sütőpor/ 1 teáskanál
2x4 L-es tojás
2x100g cukornak megfelelő édesítő, nyírfacukrot használtam
2x70g tejföl
2x50g puha vaj

A krémhez
500g mascarpone
400ml habtejszín
80g cukornak megfelelő édesítő, negyedannyi ugyanannyit használtam
vaníliaőrlemény
 
A bevonó csokikrémhez
80g puha vaj
35g cukrozatlan kakaópor
40g cukornak megfelelő édesítő, negyedannyi ugyanannyit használtan
80ml habtejszín 
 
A gombákhoz - elhagyható
50g tojásfehérje
80g nyírfacukor (!)
1 teáskanál ecet
3g étkezési keményítő/ 1 teáskanál
egy kocka étcsokoládé az összeállításhoz 
kevés kakaópor
 

 
A sütemény készítésének első lépése a gombák megformázása. A sütőt 80 fokra melegítettem, előkészítettem egy sütőpapíros tepsit és egy 14mm-es sima csővel ellátott habzsákot. A tojásfehérjét kissé felvertem, majd több részletben hozzáadtam a nyírfacukrot és a teáskanálnyi ecetet. (A habcsókhoz csak nyírfacukor jó, negyedannyival ehetetlen édes lenne.)  Kemény habbá vertem, végül beletettem a keményítőt. A habból kisebb-nagyobb gombatönköket, kalapkákat formáztam. 3 órán át szárítottam sütőben, majd szobahőmérsékleten egy éjszakán át. Másnap vízgőz felett megolvasztottam a csokoládét és a kalapokat ráragasztottam a tönkökre. Amikor megszilárdult vékonyan meghintettem kakaóporral a gombafejeket.

Másnap a sütőt 180 fokra előmelegítettem és előkészítettem két sütőpapíros tepsit. Az én sütőlemezem 33x42cm-es, helyette használhatunk hagyományos "gáztepsit".  A tojásokat kettéválasztottam, az édesítő felével tejföl sűrű habbá vertem a fehérjét. A másik felével fehéredésig kevertem a sárgáját, belekevertem a tejfölt és a lágy vajat. Beleforgattam a fehérjét, hozzászitáltam a liszt, kakaópor, sütőpor elegyét, majd óvatosan összeforgattam. Egyenletesen elkentem a tepsin úgy, hogy a tészta 30 cm széles legyen és 10 perc alatt megsütöttem. Maradjon a piskóta szaftos, ha kiszárítjuk törni fog. A sütőből kivéve meghintettem liszttel, pár percre átfordítottam, majd a papírral együtt felcsavartam. Konyharuhával feltekerni nem szükséges, csak felesleges mosnivalót termelünk vele. Amikor az első lap elkészült, elkészítettem a másodikat is.

Amikor a lapok kihűltek, lehúztam róluk a sütőpapírt és egy vonalzó segítségével 4 egyenlő részre vágtam őket, azaz lett 4 db 15 cm széles, kb 35 cm hosszú lapom. A tejszínt kemény habbá vertem, majd a negyedannyival, vaníliával elkevert mascarponéhoz adtam és együtt is habosítottam. A krémet 4 felé osztottam és egyenletesen elkentem a piskótákon. Felcsavartam a roládot úgy, hogy a lapokat egymáshoz illesztettem, azaz lett egy 15 cm magas, nagy hengerem. Betekertem a sütőpapírba és a talpára állatva egy tányéron hűtőbe tettem. Pár órát pihentettem, míg a krém egy kicsit megdermedt.
 
Elkészítettem a csokikrémet. A vajat a negyedannyival habosra kevertem, hozzáadtam a kakaóport. Közben a tejszínt kemény habbá vertem. Beleforgattam a vajas alapba és együtt is habosítottam. Ha a hőmérséklet különbségtől ikrás lenne a krém, tegyük be egy pillanatra alacsony fokozaton mikróba és keverjük át.
Levettem a sütőpapírt a tortáról, a tetejéről egy vékony réteget levágtam, hogy szépen látsszonak az "évgyűrűk". Bevontam a krémmel. A fakéreg mintája könnyen kialakítható szilikon spatulával, vagy kanállal. 
Feldíszítettem gombákkal, durvára vágott pisztáciával, (és elvadult rózsa termésével, fenyőággal, a fotó kedvéért).  
 
Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kövesd az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!
 


2021. november 9., kedd

Körtés túrótorta

Ha kedvenc őszi gyümölcsöt kellene választani, akkor azt hiszem, a körtére szavaznék. Ezúttal egy könnyed, krémes töltelékbe foglaltam bele. Válasszatok kemény, nem túl lédús körtét hozzá, vagy cseréljétek almára.

Hozzávalók, 24cm-es tortaformához 

A tésztához
200g liszt (60g sima, 140g tk. búza)
1 teáskanál sütőpor
100g vaj
40 g cukornak megfelelő édesítő
1 tojás
fél kezeletlen citromhéja
1 evőkanál citromlé
 
A töltelékhez
300ml tej vagy vizes tejszín
40g vaníliás krémpor/pudingpor/
500g krémes túró 
100g cukornak megfelelő édesítő  
1 tojás
2 sárgája
50g olvasztott vaj
fél kezeletlen citrom héja
citromlé ízlés szerint
fél mokkáskanál vanília őrlemény
 
600g kemény húsú körte, 4 darab közepes

2 tojás fehérje
50g cukornak megfelelő édesítő
pár csepp citromlé
1 mokkáskanál étkezési keményítő 

 
A töltelék alapanyagai közül  a vizes tejszínből és a krémporból sűrű pudingot főztem. Amikor besűrűsödött átszedtem egy fém tálba, folpackkal lefedtem - közvetlenül a felületére téve -, és hűvös helyre állítottam hűlni.
A tészta hozzávalóiból linzert gyúrtam. A vajat elmorzsoltam a lisztekkel, leggyorsabb késes aprítóval. Hozzáadtam a sütőport, citromhéjat, lét, kissé felvert tojást és gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Kinyújtottam és kibéleltem vele a formát úgy, hogy 2-2,5 magas pereme legyen. Hűtőbe tettem.
Amikor a puding kihűlt a sütőt 180 fokra melegítettem. A körtéket meghámoztam, félbe vágtam, magházaikat eltávolítottam és kb 1cm vastag szeletekre vágtam. Érdemes citromos, hideg vízbe tenni őket.
A pudingot botmixerrel átkevertem, de akár át is lehet passzírozni. Hozzáadtam a krémtúrót, édesítőt, citromhéjat, tojásokat, vajat és simára kevertem. Nem kell habosítani, csak egyneműre keverni. Végül citromlével ízesítettem. 

 
A krém felét a tésztára tettem, legyezőszerűen ráhelyeztem az alaposan lecsepegtetett körtéket, majd a krém másik felét rásimítottam. Sütőbe tettem és 50 percig sütöttem.
A fennmaradt 2 fehérjét az édesítővel, citromlével nagy fokozaton kemény habbá vertem, végül beletettem a keményítőt. Rásimítottam a torta tetejére, egy kanállal kicsit "megfodroztam" és további 12 percig sütöttem, míg a fehérje szép aranybarna színt nem kapott. 
Amikor a torta kihűlt hűtőbe tettem, hogy teljesen megdermedjen. Jó, ha 4-5 órát vagy akár egy éjszakét pihentetjük.
 
A recept amit átalakítottam a Katica konyhája blogon, ide kattintva érhető el.                                     
 
Ha tetszett a sütemény, örülök ha megosztod! Kedveld az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!        
 

                  

2021. október 30., szombat

Tonhalas töltött kifli

Nálunk vacsorára készült ez a töltött kifli, de jó alternatíva lehet szendvics helyett, hidegen, salátával, ha olyan helyen ér az ebédidő, hogy nincs lehetőség melegíteni. Hagymás, főtt tojásos tonhallal töltöttem meg, de aki nem szereti a halat tehet bele apróra vágott, maradék sült húst, húsmentesen pedig készülhet fokhagymás spenóttal fetával, vagy más párolt zöldséggel is.

 

Hozzávalók, 12 kiflihez

300g liszt (90g sima, 210g tk. búza)
80g tejföl
80-100ml víz
12g friss élesztő
1 L-es  tojás
60ml olívaolaj
1 csapott teáskanál só
 
A töltelékhez
150g olajos tonhalkonzerv
5 keménytojás
1 evőkanál tejföl
1 közepes fej lilahagyma
1 szál újhagyma zöldjével
frissen őrült bors
só 

szezám a szóráshoz



A tészta hozzávalóiból kézhez nem ragadó, selymes tésztát gyúrtam úgy, hogy a tojást egy tálkába engedtem és egy evőkanálnyit visszatartottam a kenéshez.  Lefedtem és 45 percig kelesztettem. 
Közben elkészítettem a tölteléket. A tojásokat keményre főztem, kihűtöttem, meghámoztam és apróra vágtam. Keverőtálba tettem, hozzáadtam az alaposan lecsepegtetett tonhalat, finomra vágott lila és újhagymát, sóztam, borsoztam és kevés tejföllel elkevertem.

 
A megkelt tésztát 12 egyforma darabra vágtam, kigömbölyítettem és 10 percig pihentettem. Előkészítettem két sütőpapíros tepsit. A tésztagolyókat enyhén lisztezett nyújtótáblán oválisra nyújtottam (kb. 12cm széles és 16cm hosszú lapokká) és minden tésztára két-két evőkanál tölteléket halmoztam. A tésztaszéleket összecsippentettem, majd varrattal lefelé fordítottam és éles késsel bemetszettem. S alakban kicsit behajlítottam és a tepsire sorakoztattam. Hagyjunk helyet közöttük, hogy ne keljenek, süljenek egybe. 
A sütőt 180 fokra előmelegítettem. A megformázott kifliket 25 percig kelesztettem, a félretett tojással lekentem, szezámmal megszórtam és 35 perc alatt aranybarnára sütöttem. 
A második tepsit 10 percre hidegre tettem, hogy lassítsam a kelését. Aki tud egyszerre két tepsit a sütőbe tenni, süsse együtt. 
 
 
A kész kifliket rácsra tettem kihűlni. 
Míg a kifli sült összeállítottam a salátát. Endíviát, sárgarépát, hagymákat, kápia paprikát, céklaszárat, pár sárga koktélparadicsomot használtam hozzá. A dresszinghez fél dl olívaolajat elkevertem egy kifacsart citrom levével, picit édesítettem, sóztam. 

Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kedveld az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!