2015. augusztus 15., szombat

Sokmagos szendvicsrúd

Néha elgondolkodom rajta, hogy az előző életemben madár lehettem... Imádom fel- és lecsipegetni a sütőben megpirult magokat. Van már egy hasonló kenyérreceptem, de most olyasmit szerettem volna, aminek sok héja van, így több magot vesz fel, mint egy kenyér. A vágyam teljesült, az eredmény tökéletes: extra sok maggal kívül ropog, belül puha ez a szendvicsrúd. Nem véletlen, hogy dacoltam a hőséggel és ezen a héten már kétszer is elkészítettem. 


Hozzávalók
500g liszt (150g rétesliszt, 150g Graham liszt, 200g teljes kiőrlésű búzaliszt)
30g búzasikér
25g friss élesztő
250ml langyos víz
100g tejföl
1 evőkanál 10%-os ételecet
3 evőkanál étolaj
1,5 teáskanál só
20g pehelymix (4 magvas árpa-, búza-, zab-, rozspehely), elhagyható
60g olajos mag, ízlés szerint variálva, (nálam: napraforgó-, len-, szezámmag)
szóráshoz a fenti olajos magok és nagy szemű zabpehely, összesen körülbelül 50g


A vízben feloldottam az élesztőt, majd a liszt felével alaposan összekevertem. Ha kenyérsütő géppel dolgozunk, készíthetjük egyenesen az üstben. Ha nem, akkor tegyük a dagasztásra használt edényünkbe és fedjük le. Bő fél óráig pihentettem. Míg a tészta pihent, a magokat és a pehelymixet egy száraz serpenyőben megpirítottam, majd egy nagyobb tálcára tettem kihűlni.
Ezután az élesztős részhez - a magok kivételével -, hozzáadtam a többi komponenst és tésztát dagasztottam. A lisztek minőségétől függően igényelhet még folyadékot, vagy plusz lisztet. Mikor a tészta szép rugalmas lett, beledolgoztam a magokat és a pehelymixet. Kelesztőtálba tettem és 45 percig lefedve kelesztettem. Időközben a tésztát kétszer átszellőztettem, azaz óvatosan kinyomkodtam belőle a levegőt.
A megkelt tésztát nyújtótáblára borítottam és 10 egyenlő részre osztottam, majd kigömbölyítettem. 10 perc pihenő következett, majd a tésztákat a tenyeremmel kissé ellapítottam. A lapos korongot felcsavartam, majd rúd alakúra sodortam úgy, hogy a végeik kissé elvékonyodjanak.
Egy lapos tálba, amiben elférnek a rudak, vizet tettem és finoman megforgattam benne 1-1 megformázott kiflit, hogy mindenütt vizes legyen. Picit hagytam lecsepegni, majd végighempergettem a tálcára készített keverékben, ügyelve rá, hogy mindenütt bevonják a magok. Óvatosan papíros sütőlemezre tettem a rudakat, egymástól olyan távol, hogy legyen elég helyük kelni és sülni. 


Mivel ilyen módon csak két sütőlemezen fértek el, az első öt darabot betettem a hűtőbe. A másik tepsin lévő rudakat bő 35 percig kelesztettem, miközben a sütőt 230 fokra előmelegítettem és a szokásos edénybe öntött forró vízzel gőzösítettem. A megkelt tésztát lespricceltem vízzel, és aranybarnára sütöttem. Az én sütőmmel ehhez bő 20 percre volt szükség. A sütési idő felénél, mikor a kiflik kérge kialakult már, a vizes edényt kivettem, a hőt pedig 200 fokra visszavettem. Így a kiflik ropogósak lesznek. Rácsra tettem őket kihűlni. 
Időközben a másik adagot is kivettem a hűtőből, ugyanígy kelesztettem, sütöttem.


2015. augusztus 10., hétfő

Tonhalas töltött cukkini

Jó pár éve a Nők Lapjában találtam ezt a receptet. Azóta is őrzöm a kitépett oldalt és készítem cukkiniszezonban ezt az ételt, mert könnyen, gyorsan elkészíthető és remek ízkombináció! Aki szereti a tonhalat feltétlen próbálja ki, nem fogja megbánni!


Hozzávalók
3 zsenge cukkini
1 (135g-s) olajos tonhalkonzerv
100g bulgur és étolaj a pirításhoz
1 nagyobb lilahagyma
50g olajbogyó, nekem paprikával töltött volt itthon
pár csepp olívaolaj vagy a tonhal olaja
citromlé

bors


A bulgurt szitába tettem, lemostam, alaposan lecsepegtettem, majd pici olajon megpirítottam. Kétszeres vízzel felöntöttem, sóztam, borsoztam és puhára főztem.
A sütőt 180 fokra előmelegítettem. A cukkiniket megmostam, papírtörlővel szárazra töröltem, majd hosszában elfeleztem. A talpukat egyesre vágtam, hogy ne billegjenek, majd kiszedtem a magjaikat. Erre a célra legpraktikusabb egy karalábévájó. Papíros sütőlemezre állítottam őket. 
A tonhalat lecsepegettem, keverőtálban villával kicsit összetörtem, hozzákevertem a finomra vágott lilahagymát, a bulgurt, végül az olajbogyót, borsoztam és citromlével ízesítettem.
A tölteléket a cukkinikbe pakoltam, pici olívaolajjal (használhatjuk hozzá a hal olaját is) meglocsoltam és 20-25 percig sütöttem őket. A cukkini így ress marad, szerintem ebben az állapotában a legfinomabb. Ha a sütőnk nagyon pirít, érdemes sütőpapírral letakarni és még egyszer olajjal locsolni a cukkiniket. 
Természetesen készíthetjük barna vagy basmati rizzsel is.


Forrás: Nők Lapja 2010.06.30.-ai száma

2015. augusztus 9., vasárnap

Áfonyás túrótorta, a 100. recept, a blog első "születésnapjára"

Hogy stílszerű legyek, a blog első évét ezzel az áfonyás túrótortával szeretném zárni. Köszönöm nektek, hogy velem együtt süttök-főztök! Hálás vagyok a sok-sok pozitív visszajelzésért, mert a ti sikerélményetek így kicsit az enyém is! Álljon itt még egy gondolat, ami híven tükrözi az én konyhához fűződő viszonyomat.
"A szakács műve mulandó, minél jobb, annál hamarabb elpusztítják! De ő maga titkos hős, jobbára ismeretlen, a konyha egyszerre szabadságának és száműzetésének helye!" Eszterházy Péter


Hozzávalók/25 cm-es kivehető deklis piteformához
A tésztához
300g liszt (100g durum, 100g őrölt zabpehely, 100g teljes kiőrlésű búzaliszt)
200g hideg vaj
75g nyírfaporcukor
1 tojás sárgája

A töltelékhez
500g túró
200g krémsajt
2 egész tojás 
40g teljes kiőrlésű tönkölydara
100g nyírfacukor, ebből 30g házi vaníliás
1 kezeletlen citrom héja
350g áfonya

A kenéshez
1 tojás sárgája


A tészta hozzávalóiból linzertésztát gyúrtam. (Gyúrt linzer készítésével kapcsolatos praktikákat ebben a bejegyzésben olvashatsz.) A tésztát folpack fóliába csavartam és egy órára hűtőbe tettem.
A sütőt 180 fokra előmelegítettem. Lisztezett táblán kinyújtottam a tészta kétharmadát, a formába helyeztem és a szélét megigazítottam. Mivel a tészta zsiradéktartalma magas, ezért a piteformát nem szükséges vajazni, lisztezni. Villával óvatosan megszurkáltam, sütőpapírt terítettem bele, majd rátettem a vakon sütéshez használt rizst. Megszurkálni azért tanácsos, hogy ne púposodjon fel, a vakon sütés pedig segít elkerülni, hogy a tészta nyers, szalonnás maradjon, illetve hogy a széle ne csússzon össze. Természetesen más apró dolgot, babot, lencsét, de akár meggymagot is használhatunk segédanyagként.
Az így előkészített tésztát sütőbe tettem és addig sütöttem míg a széle barnulni kezdett és elvált a formától. Mikor elkészült a sütőpapírral együtt kivettem a rizst.
A maradék tésztát visszatettem a hűtőszekrénybe. 
Míg a tészta sült, elkészítettem a túrótölteléket. A túrót áttörtem, elkevertem a krémsajttal, tojásokkal, nyírfacukorral, citromhéjjal, végül belekevertem a tönkölydarát.
Az áfonyát megmostam, jól lecsepegtettem és papírtörlővel leterített tálcán megszárítottam. 
A túrótölteléket belesimítottam a formába, rászórtam az áfonyát, majd a maradék tésztával feldíszítettem. Az indákat, virágokat, leveleket tojássárgával lekentem. Visszatettem a 180 fokos sütőbe és 50 perc alatt megsütöttem. A formában hagytam kihűlni. Mikor langyos lett levettem róla a karikát és átcsúsztattam tortatálra.


Ha egyszerűbb díszítést szeretnénk, tésztaszalagokból készíthetünk rácsot (ld. a megjelölt forrás fotóját), vagy a kicsit lefagyasztott tésztát nagylyukú reszelőn ráreszelhetjük a gyümölcs tetejére.

A recept amit átalakítottam itt található.

2015. augusztus 1., szombat

Cukkinis csokis sütemény

Az első kritika, amit erre a süteményre kaptam: -"Ha nem tudnám, hogy cukkini van benne, soha nem jönnék rá!" Pedig ez az aprócska titok, a semleges ízű cukkini teszi frenetikusan puhává és szaftossá ezt a süteményt. Csokoládé fanoknak kötelező darab!


Hozzávalók/25x11x7cm-es dobozformához
250g zsenge cukkini
1 mokkáskanál só
150g liszt (45g durum liszt, 45g zabpehelyliszt, 60g teljes kiőrlésű búzaliszt)
30g keserű kakaópor
2 mokkáskanál szódabikarbóna
1 mokkáskanál sütőpor
1 mokkáskanál fahéj
50g 85%-os étcsokoládé, kockára vágva
120g nyírfacukor
100ml étolaj
2 tojás

diónyi vaj és liszt a forma előkészítéséhez


A cukkinit megmostam, nagy lyukú reszelőn lereszeltem, elkevertem a mokkáskanálnyi sóval és félretettem.
A dobozformát vékonyan kivajaztam, liszteztem. A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
A száraz anyagokat - a nyírfacukor és a csoki kivételével -, egy edénybe mértem és összekevertem. Egy keverőtálba  ütöttem a tojásokat, hozzáadtam az olajat, nyírfacukrot és alaposan elkevertem. A cukkini levét enyhén kinyomkodtam. Beleforgattam a tojásos keverékbe, majd hozzákevertem a lisztet és a csokoládét.
Az előkészített sütőformába tettem és 60 perc alatt megsütöttem. Ha szükséges, a sütési idő második felében sütőpapírral, alufóliával érdemes letakarni. Tűpróbával ellenőriztem hogy megsült-e, bár a sok csokoládétól a tészta ragacsos, de nem nyers!  Pár perc pihentetés után kiborítottam a formából és rácson hagytam kihűlni.


A recept amit átalakítottam, a Joy of Baking blogon található.

2015. július 31., péntek

Köményes kiflik, zöldfűszeres túrókrémmel

Mielőtt még az a - nem is annyira alaptalan -, vád érne, hogy nagyon "elsüteményesedett" a blog, íme egy kis reggelire, vacsorára való. A mai mottóm: ha változatosságra vágysz bolondítsd meg a kiflidet köménnyel, pirospaprikával! Készíts hozzá túrókrémet, pár szál zöldfűszerrel és egy darabka fokhagymával! Zöldségekkel máris kész a mennyei, húsmentes, de fehérjedús fogás.


Hozzávalók
A kiflikhez
Öregtésztához
200g liszt (120g rétes, 80g teljes kiőrlésű búza)
130ml víz
5g friss élesztő

A tésztához
200g liszt (150g teljes kiőrlésű búza, 50g kölesliszt)
15g sikér
12g friss élesztő
30g puha vaj
100g tejföl
60ml víz
1 teáskanál só
1 teáskanál pirosparika
1 teáskanál kömény vagy őrölt kömény

Kenéshez, szóráshoz
1 tojás
kömény

A túrókrémhez
tehén- és juhtúró, tejföl, friss zöldfűszerek (bazsalikom, petrezselyem, kapor. snidling), fokhagyma, só


Az öregtészta hozzávalóit kelesztőtálba tettem, összekevertem és egy éjszakán át konyhapulton pihentettem. Ez idő alatt megkelt és összeesett. 
Másnap a tészta hozzávalóit és az öregtésztát a kenyérsütőgép üstjébe mértem, majd rugalmas, a kenyértésztánál kissé lágyabb tésztát dagasztottam. Kelesztőtálba tettem, lefedtem. 35 perc alatt duplájára kelesztettem, közben egyszer átszellőztettem a tésztát, óvatos mozdulatokkal kicsit kinyomkodtam belőle a levegőt.
A megkelt tésztát enyhén lisztezett nyújtótáblára borítottam, két egyenlő részre osztottam. Az egyik tésztát körülbelül 30cm széles téglalapra nyújtottam, majd egyenlő szárú háromszögekre vágtam. 


Feltekertem  a kifliket úgy, hogy a háromszög hegyét enyhén húztam. Ha igazán szép kifliket szeretnénk, ügyeljünk rá, hogy a keskeny csücsök a kifli aljára kerüljön, úgy pakoljuk őket papíros sütőlemezre, hogy legyen helyük kelni, sülni, ne érjenek össze. 
Ugyanígy elkészítettem a tészta másik felét is.
A megformázott kifliket 45 perc alatt duplájára kelesztettem. Közben a sütőt előmelegítettem 230 fokra, és a szokásos edényben forróvizet tettem a sütő aljába. A megkelt kifliket lekentem felvert tojással, megszórtam köménnyel. 
Vizet spricceltem közéjük és a forró, gőzös sütőbe tettem. 15 perc után, amikor kialakult a kiflik külső kérge, kivettem a vízgőzös edényt, a hőt pedig visszavettem 200 fokra. A sütési idő körülbelül 25 perc. A kész kifliket rácsra tettem kihűlni. 
Míg a kiflik keltek, elkészítettem a túrókrémet. A túrót összetörtem, tejföllel simára kevertem, sóztam majd hozzáadtam a finomra vágott zöldfűszereket, zúzott fokhagymát. Az én túrókrémemben ma a bazsalikom dominált, de ez ízlés dolga. Tálalásig hűtőbe tettem, hogy az ízek jól összeérjenek.