2018. szeptember 10., hétfő

Cifra kalács

Múlt héten megkezdtünk az első iskolaévet. Mivel a reggeli elég nehézkes a kislányommal, de én nem engedek belőle, így az a kompromisszum született, hogy kívánhat magának olyasmit, amit szívesen megeszik. Így első héten kalácsot kért, s láss csodát, a másodikon is! Hogy ne legyen unalmas, kicifráztam kicsit.


Hozzávalók, 10x30cm-es formához
500g liszt (150g sima, 350g tk. búza)
200ml tejszín
100-120ml tej
1 tojás
1 sárgája
20g friss élesztő
50g cukornak megfelelő édesítő, nálam 12g negyedannyi ugyanannyi, édesszájúak tehetnek többet!
csipet só

15g keserű kakaópor
1-2 evőkanál víz

kevés vaj és liszt a forma előkészítéséhez
(1 evőkanál felvert tojás a fentiből félretéve a kenéshez)


A tészta hozzávalóiból - a kakaópor kivételével -, lágyabb, selymes tésztát gyúrtam. Megfeleztem és az egyik darabba, kevés vízzel beledolgoztam a kakaóport. A két tésztafelet 45 percig lefedve kelesztettem. Míg a tészta pihent a dobozformát vékonyan vajaztam, liszteztem.
Amikor megkelt, enyhén lisztezett nyújtótáblára borítottam és két egyforma, körülbelül 5mm vékony téglalappá nyújtottam. A lapokat egymásra tettem és feltekertem mint a bejglit. Az így kapott tésztahengert 10 percig pihentettem, majd két rúdba félbe vágtam. Ismét kinyújtottam mindkét tésztadarabot úgy, hogy a formánál kicsit hosszabbak legyenek és felcsavartam. Majd a két rudat összetekertem, ügyelve rá, hogy varratok alulra kerüljenek. 


Az előkészített formába tettem és 60 percig kelesztettem. Ez az idő függ a konyhánk hőmérsékletétől. 
A sütőt 180 fokra előmelegítettem. A megkelt kalácsot a félretett, felvert tojással vékonyan lekentem és 40 perc alatt aranybarnára sütöttem. Ha nagyon pirulna a teteje, sütőpapírral vagy alufóliával fedjük be. A kalácsot rácsra tettem kihűlni.


 Limara Péksége,  Húsvéti kalács receptjét dolgoztam át, amely ide kattintva érhető el.



5 megjegyzés:

  1. Ez valami csoda. Köszi a receptet. 4 iskolás nálam is vevő lesz rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ízlik! A fahéjas verziót láttad már? :)

      Törlés
  2. Szia! Köszi a receptet. Ma megsütöttem és nagyon finom lett. A ch számolásában tudnál segíteni, hogy mit kell az alapanyagok közül figyelembe venni és 100gr kalácsban mennyi ch van? Próbáltam kiszámolni, de valahogy mindig elakadtam. Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gitka! Már segítettem a csoportban! ;) Nagyon szép lett, örülök, hogy ízlik!

      Törlés
  3. Köszönöm a receptet. Gyönyörű lett, pont, mit a képeden. És nagyon finom!

    VálaszTörlés