2020. május 10., vasárnap

Epres túrós rolád

Ez a hétvége sem múlhatott el epres süti nélkül. Most egy olyan változatot hoztam, ami kevés eperrel készíthető, de túróval, csokival mégis pompás desszert lesz belőle.



Hozzávalók
A piskótához
5 tojás
100g liszt (70g tk. és 30g sima búza)
12g keserű kakaópor
80g cukornak megfelelő édesítő
1 evőkanál étolaj

A krémhez
250g túró
350ml tejszín
50-80g cukornak megfelelő édesítő, ízlés szerint
fél kezeletlen citrom héja
citromlé ízlés szerint
10g porzselatin
100ml hideg víz
200g friss eper

A díszítéshez
100g 85%-os csokoládé
35g fehér csokoládé, elhagyható
pár csepp étolaj
4 egyforma nagyságú eperszem




A tészta hozzávalóiból a szokásos módon piskótát sütöttem. A piskóta készítés aranyszabályait lásd egy korábbi bejegyzésben: itt. A kisült lapot vékonyan meghintettem liszttel és átfordítottam. Pár percet pihentettem és felcsavartam. Nem szükséges külön vizes ruhát használni, csavarjuk melegen, a saját papírjával együtt.
Míg a piskóta hűlt az alaposan megmosott, szárazra törölt epret kockákra vágtam. A túrót összetörtem és cukorhelyettesítővel, citromhéjjal elkevertem.
Az alaposan lehűtött tejszínt kemény habbá vertem. A zselatint fémtálkába tettem és hideg vízbe beáztattam. A piskótalapról lesepertem a lisztet, lehúztam róla a papírt. Bőrös felével felfelé rátettem egy tiszta sütőpapírra, a szélét késsel kiegyenesítettem.
A zselatint vízgőz felett felolvasztottam. A túróba óvatosan, több részletben beleforgattam a tejszínhabot, citromlével ízesítettem, majd belekevertem a zselatint.  A krémet lapra tettem, egyenletesen elkentem, rátettem az eperkockákat.  Sütőpapírba csavartam, ügyelve arra, hogy a piskóta széle a rolád alá kerüljön. Hűtőszekrénybe tettem és a csokoládéval való áthúzás előtt két órát pihentettem. 
A csokit vízgőz felett megolvasztottam, pár csepp olajjal elkevertem, majd  a rácsra tett roládot áthúztam vele. A díszítéshez félretett  epreket félbevágtam és megolvasztott fehér csokiba mártott szemekkel feldíszítettem a tekercset úgy, hogy a felesleges fehér csokit a roládon jhagytam lecsorogni.  Hűtőbe tettem, amikor megdermedt forró vízbe mártott késsel elválasztottam a rácstól, és tálra tettem.  


Ha tetszett a recept, örülök ha megosztod! Kedveld az Áfonya mámora Facebook oldalt, hogy ne maradj le a szezonális ötletekről! Várlak az Instagramon is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése